Hivatalos adat: 1 év alatt 767-en kapták el igazoltan a koronavírust Makón
A K-Monitornak sikerült megszereznie, hogy 2020. március 4-e és 2021. február 14-e között összesen hány fertőzött volt az egyes településeken. Ebből kiderül, hogy tavaly óta
A K-Monitornak sikerült megszereznie, hogy 2020. március 4-e és 2021. február 14-e között összesen hány fertőzött volt az egyes településeken. Ebből kiderül, hogy tavaly óta
Kilenc év fegyházbüntetés kiszabását kérte az ügyészség hétfőn a Szegedi Törvényszéken arra a szegedi jogászra, aki tavaly egy pisztollyal megpróbált kirabolni egy postát, majd két
A tűzoltók áramtalanították a járművet. Lesodródott az úttestről és a tetejére borult egy személyautó a Hódmezővásárhely és Maroslele közötti úton szombat délután. Az esethez a
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának járőrei a rendőrkapitányságok közlekedésrendészeti munkatársaival együttműködve 2021. február 22-e és 25-e között Kistelek, Makó, Szeged és Hódmezővásárhely illetékességi területén
A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki a vád szerint 2020 nyarán az egyik megyebeli kistelepülés idősotthona előtt garázdálkodott – adta
A 4 perces kifilm olyan, mintha azon versenyeznének, ki tud nagyobbat, vagy viccesebbet mondani. Nehéz nevetés nélkül kibírni azt a videót, ami a promenad.hu-n jelent
Kedd délután három órán keresztül le volt zárva az út a mentés miatt. (Fotó: illusztráció.) A rendőrség tájékoztatása szerint a baleset kedden 14 óra körül
Új lapcsaládot indít a fideszes médiabirodalom vidéki lapjait és más szerkesztőségeket összefogó Mediaworks – értesült a Magyar Narancs online kiadása. A City című hetilapot több százezer példányban
Hatvani József Kiszombor mellett játszott Algyőn, Ásotthalmon, Makón, Hódmezővásárhelyen, legutóbb a SZVSE-t erősítette. A tragédiáról a szegedi csapat tett közzé bejegyzést szerda este. ,,Gyötrelmes, gyors
A bohócdoktorok hosszú idő után ismét átléphették a kórház kapuját, még ha nem is a megszokott bohócdoktor vizit keretein belül. A Karitáció Alapítvány azt írja