![](https://mcsipos.hu/wp-content/uploads/2020/11/sziszi.jpg)
Segítséget kérnek a vásárhelyi állatvédők
Az adó 1% kiutalását követően alig egy hónapra lélegezhetett fel a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete, így a novemberi működésük veszélyben van. Nagyon magasak az állatorvosi költségek,
Az adó 1% kiutalását követően alig egy hónapra lélegezhetett fel a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete, így a novemberi működésük veszélyben van. Nagyon magasak az állatorvosi költségek,
Az állami kórházak vezetőinek kiválasztására javaslattevő bizottságot kért fel a Magyar Tudományos Akadémia képviselőjének vezetésével a kormány – írja az MTI. A bizottságba meghívták Kincses
Egy parkolásból elég bonyolult ügy lett Hódmezővásárhelyen. Krupiczer Ferenc szerint nem őt, hanem a szomszédot figyelmeztették a rendőrök, a Fidesz-szócső promenad.hu szerint pedig fordítva. Krupiczer
Az egészségügyi intézmények tartozásai a Magyar Államkincstár honlapján megjelent friss tájékoztatása szerint szeptember végén 41,6 milliárd forintot tettek ki, ez az áprilisi adatokhoz képest már
Első fokon életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék azt a férfit, aki brutálisan meggyilkolta élettársa szüleit 2018-ban Hódmezővásárhelyen – tájékoztatta a bíróság szóvivője a
A hódmezővásárhelyi városvezetés 25 millió forintot osztott szét a civil- és sportszervezetek között, a sportegyesületek közül a legtöbbet egy fideszes képviselő vezette csapat kapott. Farkas Éva, Makó
Az ellenzéki vezetésű Hódmezővásárhely, Pécs, Vác, Miskolc, Baja intézménye nem kapott támogatást az Emberi Erőforrások Minisztériuma járásszékhely múzeumok szakmai támogatására kiírt pályázatán. Fideszes városok, így
Kihallgatásán a férfi beismerő vallomást tett, vele szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás – olvasható a rendőrség honlapján. A megalapozott gyanú szerint
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának munkatársai sebességmérést végeztek 2020. október 13-án napközben, a megye útjain. A cél továbbra is a sebességhatárok betartásának ellenőrzése, a
Lassan beköszönt a hideg idő és fontos, hogy odafigyeljünk a sünikre, főleg a kölyök tüskésekre – hívja fel a figyelmet a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete. A