Lesz karácsonya az állatoknak?

Lassan közeleg a karácsony, a szeretet ünnepe és a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete is szeretne a védencei számára boldog, biztonságos ünnepeket teremteni. Ahhoz viszont, hogy ez sikerülhessen, az állatbarátok segítségére van szükségük.

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete is, mint oly sok más civil szervezet napról napra, hétről hétre tudja megoldani a működését, a fennmaradását. A decemberi hónapban összesen 200.000 forintot kell az egyesületnek összegyűjtenie ahhoz, hogy a már megszokott, jó színvonalon láthassák el az állataikat, fizethessék ki állatorvosaikat, közüzemi számláikat.

Balogh Ernő, az egyesület elnöke elmondta, minden hónapban az állatbarátokhoz kell fordulniuk, hogy működni tudjanak és önzetlen, önkéntes munkájukat végezhessék az állatok megmentése és gondozása iránt. Hozzátette, nagyon szeretnének még egy kutyakennelt felállítani, ezzel is esélyt adva további kutyusoknak az élethez, illetve a Cicalakot bővíteni egy másik kis fa házikóval, de erre végképp nem marad pénz. Hozzátette, ha egy jó lelkű ember vagy vállalkozó ezt támogatná, az igazán nagy karácsonyi ajándék lenne. A kutyakennel körülbelül százezer forint, a Cicalak bővítése pedig úgy háromszázezer forintba kerül. Kiemelte, természetesen örülnek annak is, ha az állatbarátok kisebb adományokkal segítenek átvészelni a decemberi hónapot, de sokszor álmodoznak, hogy hátha egyszer valaki felfigyel rájuk és tenni akarásukra.

Idén is számtalan állatot megmentett a szervezet, ivartalaníttattak, ebben állatorvosuk, Dr. Kovács István nagy segítségükre volt, de még nincs vége az évnek. Jelenleg is egy újonnan befogadott cicát, Cilit szocializálják, hogy kiköltözhessen a Cicalakba és már szervezés alatt van egy amputált lábú, ártatlan macska befogadása is. Szóval bár kevés van már hátra az évből, folytatják a kemény munkát és még nem tudnak évzárást készíteni, hiszen az állatok gondozása, ápolása folyamatos, egész évben.

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületétől örökbe fogadni is lehet. Aki azonban örökbefogadással nem tud segíteni, de támogatná az önkéntes állatvédők misszióját, az a 10700158-67637539-51100005-ös számlaszámra tudja eljuttatni adományát vagy a hmvhelyiallatvedok@gmail.com PayPal címre.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink