Nagylakra és Kiszomborra érkezik a Készenléti Rendőrség Zenekarának verbuváló menete
A roadshow-n a megyei toborzók is részt vesznek, akik várják a szerződéses határvadászképzés iránt érdeklődőket – közölte a rendőrség.
A roadshow-n a megyei toborzók is részt vesznek, akik várják a szerződéses határvadászképzés iránt érdeklődőket – közölte a rendőrség.
A magyar rendőrök egy francia hatóságok által körözött lakókocsit foglaltak le Csanádpalota autópálya határátkelőhelyen.
Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke 10 db Suzuki Vitara hybrid gépjárművet adott át a tagszervezetek részére. Valamennyi járművet az államhatár mellett lévő megyei,
Letért az úttestről és a szántóföldre hajtott egy személyautó Csanádpalota közelében pénteken késő délután.
Hétfőn délután mintegy 10 kilométerre, Ferencszállásnál találtak egy holttestet a folyóban – írta a szeged365.hu ma délelőtt. Bár a rendőrség nem erősítette meg, de vélhetően arról a fiúról van szó, aki szombaton tűnt el a vízben.
Befejeződött a nyomozás az időseket megkárosító, Angliából irányított csalók ügyében, a 14 tagú bűnszervezet felszámolásáról kedden számolt be a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.
A 19 éves fiú az édesapjával és testvérével gyalogolt a folyóban egy homokpadon Makónál, amikor elsüllyedt a vízben.
A Makói Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy helyi nő ellen, aki mobiltelefont lopott el egy parkoló autóból.
Öthektáros területen kapott lángra a száraz fű, az avar Makó rákosi településrészének külterületén.
Pénteken reggel riasztották a tűzesethez a makói és a hódmezővásárhelyi tűzoltókat.