Az Oros Károly Emlékérmet minden tanév végén átadják a Kálvin Téri Református Általános Iskolában annak a ballagó diáknak, aki végig kitűnő volt és sokoldalúnak bizonyult a nyolc év során.
Orosné Spák Hedvig a Makói Csípősnek elmondta, idén Csordás Hanna Jázmin kapta a férjéről elnevezett emlékérmet. Jázmin végig kitűnő volt, szerény, segítőkész. Emellett versenyeken vett részt és már nyelvvizsgája is van. Harmadik helyen vették fel a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumba, ahol tanulmányait folytatja ősztől. Orosné mindig a díjátadón tudja meg, hogy ki kapja az emlékérmet.
Oros Károlyt imádták a kollégái és a diákok is. Gyakran szervezett kirándulásokat, sokat sportolt. Hirtelen halála az iskolában érte 16 évvel ezelőtt, azóta adják át ezt az elismerést.


