Budapest, 2026. szeptember 21. Czirbus Gábor, a Fidesz képviselője azonnali kérdést tesz fel Országgyűlés plenáris ülésén 2026. szeptember 14-én. MTI/Bruzák Noémi
A nevelést és oktatást segítők bére is szóba került az azonnali kérdések és válaszok órájában hétfőn délután az Országgyűlésben.
Az MTI tudósítása szerint Czirbus Gábor (Fidesz) arról beszélt: a Tisza választási programjában ígéretet tette arra, hogy 25 százalékkal növelik a nevelésit és oktatást segítő dolgozók béreit, azonban ebből a legutóbbi költségvetési módosításból semmi nem látszik.
Ezért azt kérdezte, hogy az emelésből mennyi valósul meg októberben és mennyi januárban, alapja a jelenlegi alapbér vagy valami más számítási alap lesz, hány dolgozót érint az intézkedés, és a két évre mennyi költségvetési kiadással számolnak.
Kapronczai Balázs, az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta: a nagy költségvetési hiány ellenére azon dolgoznak, hogy meg tudják valósítani a 44 ezer nevelési- és oktatást közvetlenül segítő és a 32 ezer technikai dolgozó bérfejlesztését. Hozzátette: 2013 óta nem emelték béreiket.
Arra, hogy az emelés két lépése pontosan hogyan és mikor valósul meg, még nem tudta megmondani, de az elkövetkező egy-két hétben „jó hírekkel jelentkeznek” majd.

