Budapest, 2026. szeptember 21. Gyömbér Dávid, a Tisza Párt képviselője interpellál az Országgyűlés plenáris ülésén 2026. szeptember 21-én. MTI/Bruzák Noémi
A mesterséges intelligencia szerepéről is szó volt az interpellációk között hétfőn az Országgyűlésben.
Az MTI tudósítása szerint Gyömbér Dávid (TISZA) azt mondta, a mesterséges intelligencia (MI) egyre közvetlenebbül jelenik meg a gazdaságban, a közlekedésben, az egészségügyben, a kutatásban, valamint a biotechnológiai fejlesztésekben is. Ez Magyarország számára óriási gazdasági lehetőséget jelenthet – hangoztatta.
Azt kérdezte a technológiai minisztertől, mely gazdasági és társadalmi területeken látja jelenleg a legnagyobb lehetőséget arra, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása érdemben javítsa Magyarország versenyképességét, illetve az emberek életminőségét?
Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter öt területet említett, ahol az országnak támaszkodnia kell erre a technológiára. Kifejtette, a vállalkozások termelékenységét, versenyképességét növelni kell, mert óriási a lemaradás. Az állam, a közszolgáltatások területét is a fejlesztendő területek közé sorolta, elmondva azt, olyan megoldást vezetnének be a közigazgatásba, amely minden közszolgáltatásban dolgozónak elérhetővé teszi az MI használatát.
Kiemelte az oktatást, ahol az MI-technológia értő használatának elsajátítása a cél a pedagógusoknál és a diákoknál. Az egészségügyről azt mondta, óriási az adathalmaz, és ennek megfelelő kihasználása enyhítené a szakemberhiányt. Tanács Zoltán ötödik területként a kutatás-fejlesztést és az innovációt említette.
A miniszter ugyanakkor felhívta a veszélyekre is a figyelmet, szerinte az MI-t kontrolláltan kell használni.
A választ a képviselő elfogadta.

