Dániában is leállították az AstraZeneca használatát

Több esetben is vérrögképződést észleltek, egy ember életét vesztette. A felfüggesztés legkevesebb két hétig tart, illetve amíg ki nem derül, hogy az esetek összefüggésben vannak-e az oltással – írja a Napi.hu, a Business Insider hírére hivatkozva. 

A dán egészségügyi minisztérium a Business Insider szerint közölte, az már bizonyított, hogy az Oxford Egyetem és az AstraZeneca által fejlesztett oltóanyag biztonságos és hatékony, de reagálni kell a súlyos mellékhatásokról szóló jelentésekre is. A tárca az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vizsgálataira vár.

Az AstraZeneca szóvivője a Business Insider kérdésére közölte: a vakcina biztonságosságát „alaposan tanulmányozták” és az adatok azt mutatták, az oltásokat a páciensek szervezete „általában jól tolerálja”. 

Mostanáig öt uniós ország függesztette fel az oltóanyag használatát: Ausztria, Észtország, Litvánia, Luxemburg és Lettország .

Reuters szerdán az Európai Gyógyszerügynökség közleményére hivatkozva írta, hogy az EMA szerint sincs bizonyíték mostanáig arra, hogy a két osztrák megbetegedés összefüggésben állna az AstraZeneca oltásával, de vizsgálatot indítottak. Az EMA azt is közölte, hogy bár minőségi hibát a közlemény kiadásakor még valószínűtlennek tartottak, az adott tételt vizsgálják. Az érintett tételből 17 európai országnak küldtek, és 1 millió adag vakcinát érint. A szervezet szerint a vérrögképződéses esetek száma az AstraZenecával beoltott páciensek körében nem magasabb, mint az általános populációban.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Négy éve nincs szülészet Makón

Hogy szünetel a fekvő szülészet-nőgyógyászati osztály Makón, az a nyilvánosság számára a 2020. március 25-i testületi ülésen derült ki. Mindezt a veszélyhelyzetre való tekinttel Dr. Kallai Árpád főigazgató rendelte el. Ez az állapot azóta sem változott.

Tovább olvasom »