Dr. Buzás Péter: a közéletben való aktív részvételem akkor fejeződött be, amikor a polgármesterségem

Mint azt megírtuk, dr. Buzás Péter lemondása után Molnár László került be a Csongrád Megyei Közgyűlésbe. Az MSZP-s politikusok exkluzív interjút adtak a Csípősnek. A Makót 20 évig vezető polgármestert megkérdeztük arról is, hogy a közéletből ezáltal teljesen kiszállt-e, vagy hogyan képzeli el a jövőt.

Dr. Buzás Péter szerint a folyamatokra való rálátása egy polgármesternek 100%, egy megyei közgyűlési tagnak ennek köbgyöke. Ezért úgy éli meg, hogy számára a folyamatra való rálátás lehetősége, ha úgy tetszik, a közéletben való aktív részvétele az akkor fejeződött be, amikor a polgármestersége befejeződött.

– A mostani lépést követően nem érzek nagy változást, mert az MSZP helyi szervezetének elnökségében tagként benne maradok. Ahogy Molnár László azt mondta, ha valaki hozzám fordul és ezután beszélünk, ez igaz, mert MSZP elnökségi tag maradok, ennek így nincs vége. De, ami aktív közreműködést jelentett, annak akkor lett vége, amikor Makó úgy döntött, hogy ne én legyek a polgármester – fogalmazott a város korábbi vezetője.

(Kiemelt fotó: archív/2018.)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink