Dr. Debreczeni István: Amíg én vezetem Csanádpalotát, addig itt csőd nem lesz

A hétvégén került a csanádpalotai postaládákba a Palotai Krónika c. önkormányzati újság. A lap hosszabb interjút közölt Dr. Debreczeni István polgármesterrel, ebből szemezgettük az legérdekesebb részeket:

,,Az eddigiekhez hasonlóan továbbra sem marad településünkön ellátatlan ember, minden segítségkérésnek eleget fogunk tenni,  ez természetesen a képviselőknek is törvényi kötelezettsége. Nem változik semmi olyan dolog, ami a lakosság biztonságérzetét befolyásolhatná, csökkenhetné és/vagy gátolná. Az elmúlt hetek médiaheccei pár ember számára néhány perc megjelenést nyújtottak, Csanádpalotának viszont rossz hírét keltették. Ez sajnos az idetelepülni vágyókat elbizonytalanította, ennek ellenére mégis hat ingatlan kelt már el.”

 

,,Árnyaltabb, de hasonlóan feszült a helyzet most Kiszombor, Csanádalberti és Pitvaros viszonylatában.”

 

,,Számomra elsődleges, hogy a csanádpalotai pénzekről csanádpalotaiak döntsenek. Hiszen az itteni közösség tudja, mi használható és mi jó, és azt is tudja, ki az, aki tűzön-vízen át véghez viszi akaratukat. Úgy gondolom, azért választottak meg tavaly vezetőjüknek, mert már 2014-től bizonyítottam a közösség iránti felelősségérzetemet. Nyíltan hirdettem, hogy adják vissza a szennyvízberuházás önrészét […] Több mint 70 millió forintot utaltak vissza településünknek. Ekkor is próbáltak először mintegy 10 millió forint zsebpénzzel lefizetni, hogy hallgassak, később megfenyegettek, vizsgálatokat indítottak ellenem, álhíreket terjesztettek az elmeállapotomról, összevágott, hamis videó- és hangfelvételeket készítettek. […] Most is megtörténnek ezek a hamis álhírgyártások. Én azt tudom ígérni, amit eddig is, hogy amíg én és a csapatom vezetjük ezt a várost, addig itt csőd nem lesz.”

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Halászsast láttak a Maros mentén

A tavalyi év után idén is megjelent egy vonuló halászsas a Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületén. Az öreg madár napok óta vadászik a térségben – adta hírül a nemzeti park oldala. Magyarországon csak a tavaszi és az őszi vonulás során találkozhatunk ezzel a fajjal.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Halászsast láttak a Maros mentén

A tavalyi év után idén is megjelent egy vonuló halászsas a Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületén. Az öreg madár napok óta vadászik a térségben – adta hírül a nemzeti park oldala. Magyarországon csak a tavaszi és az őszi vonulás során találkozhatunk ezzel a fajjal.

Tovább olvasom »