Dr. Kiss Attila a népességfogyás megállítását szorgalmazza

[ad 1]

Miután Magyarországon a természetes fogyás a 2014. évi 35 ezerrel szemben 2015-ben 40 ezer főre nőtt, a Jobbik ismét komolyabb népesedéspolitikai lépéseket szorgalmaz és benyújtotta a gyermekneveléshez szükséges termékek áfaterhének 5 százalékra csökkentését célzó törvényjavaslatát. Dr. Kiss Attila, a Jobbik csongrád megyei négyes számú választókerületének elnöke támogatja a kormány családpolitikai erőfeszítéseit, de szerinte ezek kevésnek bizonyulnak.

Untitled_01798_kisebb

– A magyarság legnagyobb problémája, – minden más súlyos nehézséget felülmúlva, – a katasztrofális demográfiai helyzet, ami miatt radikális változás nélkül nemhogy a nyugdíjrendszer, de az egész államháztartás fenntarthatatlan – nyilatkozta portálunknak a Jobbik választókerületi elnöke. Véleménye szerint a kormánynak szembe kellene néznie a társadalom elöregedésével, a cigányság népességrobbanásával és az aktív korú, dolgos magyarok már közel egymilliós számban történő nyugatra emigrálásával.

Dr. Kiss Attila szorgalmazza az első gyermek születésének nagyságrendileg nagyobb támogatását, a második gyermektől járó kedvezmények bevezetését azokon a területeken, ahol ma még kizárólag a nagycsaládosoknak jár olcsóbban, a főállású anyaság támogatásának kibővítését és a párhuzamosan munkát választók számára a bölcsődei gondozási díj eltörlését.

Sürgetőnek tartja a nyugdíjakhoz hasonlóan inflációkövető családtámogatási rendszer, a népbetegségnek minősülő meddőség miatt a lombikbébiprogram fokozottabb támogatását, családbarát felsőoktatás, demográfiai földprogram a fiatal párok földhöz juttatása érdekében, valamint szülői életjáradék bevezetését, hogy a gyermek személyi jövedelemadójából automatikusan támogassák a szüleiket.

[ad 2]

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink