Durva megszorításokra készül a Fidesz a választások után

Maga a pénzügyminiszter beszélt arról, hogy „át kell írni a terveket”, a választások után „át kell szabni a költségvetési politikát”. Ez Fidesz-újbeszélül nem jelent mást, mint amire valójában készülnek: a megszorításokra – hívja fel a figyelmet a Jobbik.

Az ellenzéki párt szerint Orbánék most ugyan mindent a háborúra kennek, de a számok előtte sem jöttek össze a Fidesznek. Az infláció már korábban is brutális módon menetelt, az élelmiszerárak az egekben, az orbáni kormányzás pedig 12 év alatt annyit tudott felmutatni, hogy Magyarországot az Európai Unió második legszegényebb országává tette. Ami pedig a lemaradást illeti, nos, az a nemcsak a nyugathoz képest irtózatos, de már a közép-kelet-európai szomszédaink is bőven lehagytak minket – jelentették ki.

A Jobbik úgy véli, Orbánék azzal, hogy „a háború okozta gazdasági nehézségekhez és károkhoz igazítanák a magyar államháztartást” nem mondanak mást, minthogy ők maguk akarják a magyar emberekkel megfizettetni a háború árát.

Azét a Putyin szolgálatába szegődött, bukott politikáét, amit joggal néznek mély megvetéssel a szabad világban. Továbbá azt is, hogy tovább kívánnak lopni, de – mivel a NER uniós pénzek nélkül életképtelen – így ezt már csak az államadósság terhére tudják megvalósítani.

– közölték. Szerintük ugyanis amíg Orbánék vannak, addig az uniós pénzcsapok is zárva lesznek. Ezt árazta be most Orbán, Varga Mihály szájába adva.

A néppárti Jobbik felszólítja Orbánt, hogy tegye világossá, mire készülnek, ha netán bizalmat kapnak, mert programot eddig senki nem látott. Ne a magyarokat szorongassa, hanem kezdje magán és a közpénztolvaj barátain a spórolást! Április 3. után neki is állhatnak, ahogy mi a kormány- és rendszerváltásnak – írták keddi közleményükben.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Interaktív táblákkal gyarapodott a makói Návay iskola

Tegnap, Mikulás napján 10 darab okostáblát kapott a fenntartótól a Hódmezővásárhelyi SZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium, ezzel lényegében megközelítették a 100 százalékos ellátottságot. A jó hírről csütörtökön sajtótájékoztatón számoltak be.

Tovább »

A legtöbb Spar sem nyit ki szenteste napján

A karácsonyi ünnepekre való nyugodt, békés odafigyelés érdekében a SPAR Magyarország december 24-én az INTERSPAR-okat és egyes bevásárlóközpontokban lévő SPAR és City SPAR szupermarketeket kivéve zárva tartja saját üzemeltetésű üzleteinek jelentős részét.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A legtöbb Spar sem nyit ki szenteste napján

A karácsonyi ünnepekre való nyugodt, békés odafigyelés érdekében a SPAR Magyarország december 24-én az INTERSPAR-okat és egyes bevásárlóközpontokban lévő SPAR és City SPAR szupermarketeket kivéve zárva tartja saját üzemeltetésű üzleteinek jelentős részét.

Tovább olvasom »