Eddig csak a várt bevétel felét hozza a tram-train

Miközben az összességében 80 milliárd forintba került, Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő tram-train megvalósíthatósági tanulmányában évente 800 millió forintos díjbevétellel számoltak, egyelőre a napi átlagos jegybevételárak alapján ennek felét is nehéz lesz teljesíteni – derül ki az Átlátszó cikkéből.

Az eddig vizsgált két időszakra vonatkozóan naponta 995 ezer forint, illetve 1,03 millió forint bevétele volt a társaságnak. Ez 365 nappal felszorozva sem éri el a 400 millió forintot.

A cikk szerint az először vizsgált 67 napban a MÁV 66.171 jegyet adott el, vagyis naponta átlagosan 987-et. Ez a második időszakra 1.315-re nőtt. Az időszakok napi jegyátlaga 1151.

Az első időszakban az utasok 53 százaléka, a másodikban 54 százaléka vett teljes árú jegyet, a többi 47 és 46 százalék (tehát az utasok közel fele) valamilyen kedvezményes (pl. 33%, 50%, 90%) jegyet vásárolt.

A bérletek száma viszont a MÁV adatai szerint csökkent. Míg a tavaly szeptember-november közötti időszakra átlagosan napi 101 bérletes jutott, addig a november-február közötti adatok már csak napi 83 bérletest mutatnak.

A MÁV azt írt a lapnak, hogy

az utasforgalom felfutási íve megfelel a korábban vártnak.

Hogy ezt mire alapozzák, nem magyarázták meg a konkrét számok ellenére sem. Ugyanezeket a kérdéseket Lázár János építési miniszternek, a térség országgyűlési képviselőjének is elküldték, de tőle semmilyen válasz nem érkezett.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Már a makói Sparban is elérhető a Munch-ételmentés

Féléves tesztelést követően mostantól valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházban bekapcsolódhatnak a vevők a tudatos élelmiszermentés folyamatába a Munch-applikációval, amelyen keresztül akár 66 százalékkal olcsóbban, gyorsan és kényelmesen juthatnak hozzá jó minőségű élelmiszerekhez – írja közös közleményében a SPAR Magyarország és a Munch Europe.

Tovább »

📺 Makói nagycsoportos ovisok a biztonságos közlekedéssel ismerkedtek

Május 16-án indított útjára egy 10 állomásos road-showt a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet, az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával. Ennek részeként nagycsoportos óvodások számára szerveznek közlekedésbiztonsági programokat, ma a hetedik helyszínre érkeztek, Makóra.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Már a makói Sparban is elérhető a Munch-ételmentés

Féléves tesztelést követően mostantól valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházban bekapcsolódhatnak a vevők a tudatos élelmiszermentés folyamatába a Munch-applikációval, amelyen keresztül akár 66 százalékkal olcsóbban, gyorsan és kényelmesen juthatnak hozzá jó minőségű élelmiszerekhez – írja közös közleményében a SPAR Magyarország és a Munch Europe.

Tovább olvasom »