Eddig több mint 20 ezren jelentkeztek szavazatszámlálónak

„Vasárnap 16:00-kor jelentkezőink száma átlépte a HÚSZEZRET, aminek nagyon örülünk” – írja bejegyzésében a 20K, azonban hozzáteszik, hogy még több jelentkezőre van szükségük.

A 20K – amely azzal a céllal alakult, hogy a 2022-es országgyűlési választásokon legalább 20 000 szavazatszámlálót biztosítson a tiszta választások érdekében – közzétett egy térképet is, amely megmutatja a szavazókörzetek szavazatszámlálóval való ellátottságát. Ezen látszik, hogy sok a „fehér folt” a térképen, ahol nincs elegendő jelentkező.

„Amikor pedig február végén először lefuttatjuk a jelentkezők beosztását szavazókörökbe, figyelembe véve mindenki preferenciáját a számlálás helyszínével kapcsolatban, további fehér foltok alakulhatnak ki” – jegyzik meg.

Ezen kívül szerintük még számolni kell azzal is, hogy lesznek olyanok aki, nem csinálják végig az oktatást, vagy váratlan események miatt esnek ki, esetleg meggondolják magukat a választások előtt. „Hogy biztosra menjünk, tovább folytatjuk a toborzást – még legalább ötezer, de akár tízezer további jelentkezőre van szükség február folyamán” – jelentette be a 20K.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink