Egy Csongrád megyei faluban mozgásképtelenné verték, majd kirakták a kocsma mögé

A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a két férfival és nővel szemben, akik egy Csongrád megyei falu kocsmájában bántalmazott sértettet hagytak majdnem kihűlni 2018. év januárjában – közölte honlapján az ügyészség.

A vádirat szerint a nő pultosként dolgozott a vendéglőben, ahová 11 órakor tért be a sértett, mivel a vendéglő udvarán tűzifát kellett aprítania, illetőleg a mellékhelyiséget takarítania. A sértett a vendéglőben fröccsözött, óránként 2-3 dl bort ivott meg. Délután 4 óra körül ért a kocsmába egy helybeli férfi, aki szintén italozni kezdett. A pultos nő szóvá tette, hogy a sértett nem vágta fel a tűzifát, nem takarított fel, a vendégek beszélgetésébe is beleszólt és felszólította őt, hogy menjen haza.

Ezután a sértett a helybeli férfival kiment dohányozni a vendéglő elé, majd vissza akart menni a kocsmába, mire a férfi felszólította, hogy induljon haza. A sértett ennek ellenére visszament a kocsmába, ahol a férfi őt pofon ütötte, fellökte, majd a földön fekvő sértettet több alkalommal, nagy erővel combon és csípőn rúgta. A bántalmazások következtében a sértett bal combcsontján darabos combnyaktörést, további töréseket, illetőleg combizomszakadást szenvedett el.

A sérülések miatt mozgásképtelen állapotba került, csak a pult előtt feküdt hosszú ideig. Ekkor érkezett a vendéglőbe a sértettet bántalmazó férfi rokona, de sem ő, sem a pultos nem hívott mentőt a sértettnek – aki ezt kérlelte -, hanem a pultos felszólítására a két férfi kihúzta sértettet a vendéglő udvarára. Ott leültették egy padra és visszamentek italozni. Mivel a sértettnek erős fájdalmai voltak és ülni sem tudott, lefeküdt a földre, ahol fagypont közeli volt a hőmérséklet.

Közel egy óra múlva a két férfi észlelte ezt, megnézték a pultossal, aki mondta, hogy vigyék ki a sértettet az udvaron kívüli részre, ne zavarja az udvaron levő mellékhelyiséget használó vendégeket. A két férfi a kérésnek eleget téve kihúzta a sértettet a vendéglő zárt kerítésén túli nádas melletti füves területre, majd ott magára hagyták, visszamentek a vendéglőbe és néhány kör elfogyasztása után hazamentek. A vendéglő ezen kerítésen kívül lévő részét esetenként árurakodás céljára használják, teljesen elhagyatott, senki által nem látogatott terület.

A sértett teljesen mozgásképtelen volt, felülésre és kúszómozdulat megtételére sem volt képes. A sértett élete és testi épsége közvetlen veszélybe került, mivel megfosztva volt attól, hogy más személynek jelezze ottlétét, segítséget kérjen.

A vékony ruházatot viselő sértett halála kihűlés miatt a vádlottaktól független, kívülálló okból, a puszta véletlen folytán maradt el, mivel mintegy két és fél óra múlva az egyik vendég a nádas melletti füves területre ment vizelni, ahol észlelte a sértettet.

Ezt követően a sértettet a mentő sürgősségi műtét céljából Szegedre szállította. A sértett sérülései 8 napon túl, mintegy 8 hét alatt gyógyultak, maradandó fogyatékossággal.

A főügyészség a két férfit emberölés bűntettének kísérletével vádolja, míg a pultos nőt segítségnyújtás elmulasztásának vétségével, mivel neki arról nem volt tudomása, hogy kérésének megfelelően a sértettet egy olyan helyre húzzák ki, ahol magatehetetlensége okán kihűlhet.

A vádlottak bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

(ugyeszseg.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

139 éve született Szabadkán Kosztolányi Dezső, író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének kimagasló formaművésze, a XX. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink