Egy felvétel szerint mégis voltak denevérek a vuhani víruslaborban

A vuhani víruslaborban tartott denevérekről hozott nyilvánosságra egy felvételt a Sky News. Az új bizonyíték fontos a koronavírus eredetéről szóló vitában, a kínaiak eddig ugyanis tagadták, hogy denevéreket tartottak volna a laborban.

Egyre inkább elfogadó a tudományos közélet a laboratóriumi eredettel kapcsolatban, és már a nyugati nagyhatalmak is követelik, hogy vizsgálják ki a koronavírus eredetét, és ez ellen Kína ne emeljen akadályokat. Az ausztrál Sky News videója ebből a szempontból is fontos fejlemény – a videót a 444 szúrta ki.

Nemrég kiderült, hogy a vuhani víruslabor dolgozói novemberben koronavírus-szerű tüneteket mutattak. A nevezett víruslabor gyanúsan közel van ahhoz a piachoz, ahonnan a hivatalos információk szerint elterjedt a koronavírus.

Az eddigi vizsgálatok nem vezettek eredményre a koronavírus eredetével kapcsolatban, ugyanakkor a vizsgálatot erősen korlátozta, hogy a kínai döntéshozók nem adtak teljesen szabad kezet a WHO kutatóinak.

Ausztrália már tavaly tavasszal követelte a járvány eredetének részletes feltárását, Kína erre válaszul kereskedelmi háborút indított a szigetország ellen. A kitörés után nem sokkal az ellen is agresszívan tiltakozott az ázsiai ország, hogy a koronavírust kínai eredetűnek nevezzék.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Négy éve nincs szülészet Makón

Hogy szünetel a fekvő szülészet-nőgyógyászati osztály Makón, az a nyilvánosság számára a 2020. március 25-i testületi ülésen derült ki. Mindezt a veszélyhelyzetre való tekinttel Dr. Kallai Árpád főigazgató rendelte el. Ez az állapot azóta sem változott.

Tovább olvasom »