Makói fürdőbővítés: NER-barát cég lehet az egyik alvállalkozó is

A Hagymatikum bővítését a Fehérép Építőipari és Kereskedelmi Fővállalkozó Kft. végzi, az egyik alvállalkozó a Tiborcz István érdekkörével összefüggésbe hozott Fertődi Építő és Szolgáltató (FÉSZ) Zrt. lehet.

Mint arról beszámoltunk, a Fehérép sikeresen szokott részt venni állami közbeszerzéseken. Néhány esetben alvállalkozóként csatlakozik be, nem másnak az oldalán, mint a West Hungaria Bau Kft-nál. A WHB tulajdonosa többek között az a Paár Attila, akinek Orbán Viktor vejével, Tiborcz Istvánnal is van közös cége. Többször előfordult, hogy a két cég egymást vonta be alvállalkozóként egy adott munkára.

A FÉSZ-ről azt érdemes tudni, hogy a vérplazmapiac állami szabályozásával egy olyan céget hoztak helyzetbe, amit a FÉSZ alapított. A cég többségi részvényei az Excidit Kft.-n keresztül Kacsóh Gábor kezében vannak, aki hosszú ideje luxemburgi cégekkel működik közre a West Hungária Bau (WHB) Zrt. magyar vállalkozásainak működtetésében.

Hogy a Fehérép a munkálatokhoz alvállalkozókat is be akar vonni, azt az Átlátszó vette észre.

Ne felejtsük el azt sem, hogy a fürdő fejlesztésének másik részében is megjelentek a NER oligarhái, az épülő új szálloda iránt a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló Hunguest Hotels érdeklődik.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink