Egy kutatás szerint minden második ember megtiltaná az akkumulátorgyárak építését

Hasonló arányban (46 százalék) vélekedtek akkor is, ha az állítás úgy szólt: „Magyarországon akkor sem szabadna újabb akkumulátorgyárak építését engedélyezni, ha így kevesebb új munkahely jön létre”– számolt be a Telex, a Medián felméréséről amit az LMP pártalapítványa, az Ökopolisz Alapítvány megbízásából készítettek.

A február második hetében 2000 fő telefonos megkérdezésével készített kutatás szerint a válaszadóknak csupán valamivel több mint negyede (28 százalék) támogatja az akkumulátorgyárak építését, ötöde (21 százalék) pedig nagyjából semleges álláspontot képvisel.

Itt is jól érezhető a pártpreferenciák menti megosztottság: míg az ellenzéki pártok (73 százalék), az MKKP (62 százalék), a Mi Hazánk Mozgalom (59 százalék) és a párt nélküliek (52 százalék) többsége szerint meg kellene tiltani az akkumulátorgyárak építését a veszélyes környezeti hatások miatt, a fideszes szavazók valamivel több mint negyede (26 százalék) gondolja csak így.

A felmérés szerint a kormánypárti szavazók több mint fele (51 százalék) nem ért egyet az újabb akkumulátorgyárak építésének megtiltásával.

A megkérdezettek hasonló arányban (46 százalék) támogatták a tiltást akkor is, ha az állítás úgy szólt: „Magyarországon akkor sem szabadna újabb akkumulátorgyárak építését engedélyezni, ha így kevesebb új munkahely jön létre”. A kormánypárti szavazók 54 százaléka nem ért egyet ezzel az állítással, és csak kevesebb mint negyedük (23 százalék) támogatja. Mint azt megjegyzik, a kormány egyik fő érve éppen az, hogy az akkugyárak új munkahelyeket teremtenek.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Folytathatja munkáját a makói gyepmester

A napokban a Makói Kistérség Többcélú Társulása újra megbízta a vállalkozót 2025. szeptember 30-ig, 1,6 millió forintért. A nyári videó miatt egyelőre nem állapítottak meg állatkínzást, ezért a hódmezővásárhelyi vállalkozó tovább üzemeltetheti a gyepmesteri telepet.

Tovább olvasom »