Egyre kevesebben dolgoznak a Continental makói gyárában

A kormány többmilliárdos munkahelyteremtési támogatást fizetett, de 2018 óta csak csökken a munkavállalói létszám a makói Continental gumigyárban – hívja fel a figyelmet az Átlátszó.

Az oknyomozó portál közérdekű adatigénylésből megtudta, a szerződésben a támogatandó Continental-fejlesztéseket két ütemre bontották, vagyis a két cégre nézve négy részösszegből áll össze a teljes, 3 milliárd forintos keret.

A Continental cégcsoport 2013 óta a magyar kormány stratégiai partnere, 2016-ban pedig a makói gyárat működtető ContiTech Fluid Automotive Hungaria Kft-nek, valamint a nyíregyházi ContiTech Magyarország Kft-nek együttesen több mint 3 milliárd forint beruházástámogatást ítéltek munkahelyteremtésre.

A szerződés azt is rögzíti, milyen feltételeket kell teljesítenie a cégeknek ahhoz, hogy felhasználhassák ezeket a támogatásokat. Ezek közül a legfontosabb a munkáltatói létszám fenntartása. A makói gyárnak tehát például ahhoz, hogy felhasználhassa az I. ütemhez rendelt 741 milliós keretet, 2020-ban átlagosan 1876 fős létszámot kell fenntartania. Ahhoz, hogy a II. ütemhez tartozó 179 milliót is felhasználhassa, már minimum 2241 fős állományt kell fenntartania. Ezzel szemben az e-beszámoló szerint már tavaly is kisebb volt az állomány: az éves átlagos állományi létszám eszerint 2194 fő volt csak, 16 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban (2598 fő 2019-ben).

atlatszo.hu

A létszámadatokról az Opten céginformációs rendszerében havi adatokat is láthatunk. Az itt található grafikonokon jól látszik, a makói cég létszáma már 2018 ősze óta csökken. Azaz mostanra a ContiTech Fluidnál kevesebben dolgoznak alkalmazottként, mint a támogatási program elindulása előtt.

A makói Continental alkalmazotti létszámának alakulása, forrás: Opten Kft.

A statisztikákban szereplő létszámadatok a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség szerint nem is fedik egészen a valóságot. „Teljesen átláthatatlan, hányan dolgoztak valójában a Continentalnal az utóbbi években. Csak annyi biztos, hogy 2018 után nagyon sok embert elbocsátottak”  – mondta az Átlátszónak Radics Gábor, a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség elnöke. Megjegyezte azt is: a cég esetleges megbírságolása önmagában nem jelent sok jót a még megmaradt alkalmazottaknak. Szerinte félő, hogy a költségeket újabb leépítésekkel, vagy a bérek megvágásával faragják majd le a cégek.

A számok és a szerződés alapján a cégcsoport milliárdos nagyságrendű összegek visszafizetésére lehet kötelezhető. A makói Continental-cég a beruházások első ütemére kaptak nagyobb támogatást (741,5 millió forintot), és az ehhez előírt létszámkötelezettséget már teljesítették. A második ütemre kapott 179,4 milliós támogatástól viszont biztos, hogy elesnek, és az ennek eddig felhasznált részét vissza kell fizetniük.

A Continental-csoport az Átlátszó megkeresésére azt válaszolta:

 „vállalatunk az utóbbi hónapokban intenzíven felülvizsgálta kötelezettségvállalását a makói beruházás állami támogatása kapcsán. Ezúton is megerősítjük a korábbi tájékoztatásunkban foglaltakat, miszerint az EKD/FELD-2018/11 számú támogatási szerződésben vállalt kötelezettségeink a szerződéskötés óta a gazdasági környezetben beállt jelentős változásokra figyelemmel nem tarthatóak. Természetesen vállalatunk szerződésszerűen, illetve a jogszabályi előírásoknak megfelelően jár el az ügyben. A hivatkozott támogatási szerződés megfelelően szabályozza ilyen esetre a jogkövetkezményeket és az eljárási kereteket, melynek részletei jelenleg a támogatóval és lebonyolító szervével történő egyeztetés alatt állnak és rövidesen lezárásra kerülnek. A folyamatban lévő tárgyalásokra figyelemmel ezért a kért részleteket illetően egyelőre nem áll módunkban tájékoztatást nyújtani.”

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink