? Elfogták a férfit, aki szájmaszkban akart kirabolni egy szegedi postát

Az elkövetéstől számított egy órán belül elfogták a Csongrád megyei rendőrök azt az 51 éves szegedi férfit, aki egy virágboltot rabolt ki, és korábban egy postánál is próbálkozott a Tisza parti városban.

A férfi 2020. május 23-án pár perccel 14 óra után egy fegyverrel ment be az egyik szegedi virágboltba. Pénzt követelt és miután azt megkapta, a helyszínről elmenekült. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a Szegedi Rendőrkapitánysággal közösen a bejelentéstől számított egy órán belül azonosította, majd a közelben elfogta az 51 éves helybeli férfit. Az adatgyűjtés során megállapították, hogy két nappal korábban a férfi próbálta meg kirabolni a Csongrádi sugárúton lévő postát is.

A rendőrök a gyanúsított lakásán tartott kutatás során lefoglalták az elkövetéskor használt lőfegyvert, valamint a ruházatot. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya fegyveresen elkövetett rablás bűntette és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt indított eljárást a férfi ellen, akit őrizetbe vettek.

(police.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

139 éve született Szabadkán Kosztolányi Dezső, író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének kimagasló formaművésze, a XX. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink