Elhunyt Csongrád megye korábbi rendőrkapitánya

Elhunyt dr. Lukács János György nyugállományú rendőr vezérőrnagy 2022. szeptember 21-én, Szegeden. A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság egykori vezetője méltósággal viselt betegséget követően hunyt el 68 éves korában – írja a police.hu.

1972-ben csatlakozott a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság állományához, majd 1982-től már a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon teljesített szolgálatot.1982-től a Szegedi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Vizsgálati Alosztályán vizsgálóként, majd csoportvezetőként, 1985-től a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályán kiemelt fővizsgálóként, csoportvezetőként, majd osztályvezetőként dolgozott.

1991-ben először a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon a főkapitány bűnügyi helyetteseként, majd bűnügyi igazgatóként tevékenykedett. 1997-ben nevezték ki Csongrád megye rendőrfőkapitányának, mely tisztséget 2017-ben elérkezett nyugdíjba vonulásáig töltötte be.

1991 óta a Szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszékének külső előadója volt, címzetes egyetemi docens. Elnökként tagja volt az államvizsga bizottságnak. Rendszeresen publikált különböző szaklapokban. 2004 óta tagja volt a Belügyi Szemle című folyóirat szerkesztőbizottságának.

2005-ben vette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (katonai tagozat) elismerést, 2012-ben az Év Rendőre címet és a Pro Facultate Emlékplakettet, 2013-ban a Szent György Érdemjelet, 2014-ben Csongrád megye díszpolgára lett, 2017-ben pedig átvette a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje (katonai tagozat) kitüntetést és a Bem József szablyát.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Halászsast láttak a Maros mentén

A tavalyi év után idén is megjelent egy vonuló halászsas a Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületén. Az öreg madár napok óta vadászik a térségben – adta hírül a nemzeti park oldala. Magyarországon csak a tavaszi és az őszi vonulás során találkozhatunk ezzel a fajjal.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Halászsast láttak a Maros mentén

A tavalyi év után idén is megjelent egy vonuló halászsas a Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületén. Az öreg madár napok óta vadászik a térségben – adta hírül a nemzeti park oldala. Magyarországon csak a tavaszi és az őszi vonulás során találkozhatunk ezzel a fajjal.

Tovább olvasom »