Elhunyt XVI. Benedek nyugalmazott pápa

Kilencvenöt éves korában szombaton 9 óra 34 perckor elhunyt XVI. Benedek nyugalmazott pápa, aki 2005 és 2013 között volt a római katolikus egyház feje – jelentette be a Vatikán. (Fotó: MTI/EPA/ANSA/Claudio Onorati)

„Fájdalommal tudatjuk, hogy XVI. Benedek emeritus pápa ma 9 óra 34 perckor elhunyt a vatikáni Mater Ecclesiae kolostorban. Az emeritus pápa holtteste 2023. január 2-án, hétfő reggeltől a Szent Péter-bazilikában lesz, ahol a hívek búcsút vehetnek tőle”

– közölte a szentszéki sajtóközpont szombat délelőtt.

XVI. Benedek a modern kor első egyházfője volt, aki 600 év után először lemondott a pápaságról. Ferenc pápa megválasztását követően a saját magának kijelölt nyugalmazott pápa címmel visszaköltözött a Vatikánba, ahol a Mater Ecclesiae kolostorban élt. Utoljára 2020 júniusában mutatkozott a nyilvánosság előtt

Erdő Péter: ,,Igazi európai volt”

Mély fájdalommal fogadtam Benedek pápa halálhírét. Teológusként, bíborosként, hivatalban lévő, majd visszavonult pápaként meghatározó személyisége volt egyházunk életének – írta az MTI-hez eljuttatott nekrológjában Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.

,,Világosságot és derűt sugárzott még gyengesége és betegsége éveiben is. Személyében korunk legnagyobb katolikus teológusa távozott közülünk”

– fogalmazott.

Érezte, értette az idők jeleit. Szívében hordozta a II. Vatikáni Zsinatot, amelynek – szakértőként – még résztvevője volt. Látta az egyházunkat, Európát és az emberiséget fenyegető veszélyeket, de tisztában volt a megnyíló távlatokkal és reménységünk okával is. Tudta, hogy a hit területén is létezik igazság, és hogy azt szeretetben kell képviselni. Ugyanakkor utolsó nagy enciklikájában (Caritas in veritate) hitet tett amellett, hogy a társadalmi téren megnyilvánuló szeretet is az igazságban gyökerezik, ebből nyeri hitelességét: a társadalomban hirdette meg Krisztus szeretetének igazságát – olvasható a nekorlógban.

,,Igazi európai volt. Tudta türelmesen meghallgatni mások véleményét. Figyelembe is vette az így felmerült szempontokat döntései során. A párbeszéd embere volt. A merev formalizmus éppúgy távolt állt tőle, mint a kislelkű önfeladás. Jürgen Habermasszal folytatott dialógusa világnézetünk és kultúránk alapvető kérdéseivel néz szembe. Jó ismerte és értette magyar népünk gondjait és örömeit, szeretettel és érdeklődéssel kísérte a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus eseményeit is”

– írta Erdő Péter.

Hozzátette, hogy továbbra is érvényesek Ferenc pápa róla mondott szavai:

,,mindnyájan érezzük spirituális jelenlétét, tudjuk, hogy imáival elkíséri az egész egyházat, teológiai munkássága továbbra is gyümölcsöző és hatékony”.

Jelmondata ez volt: „Cooperatores Veritatis” – Az Igazság munkatársai.

Nem csupán vágyak és vélemények hullámzásának fogta fel a teológiát, de a többi tudományokat sem, hanem az igazság őszinte, módszeres és szenvedélyes keresésének. A katolikus hitet pedig a változó korok emberéhez változó nyelven szóló, de azonosságát és folyamatosságát megőrző, igaz tanításként élte meg és adta elő. Ennek az igazságnak az alapja és teljessége maga Krisztus, aki valódi történelmi személy, akinek a tanítását, életét, halálát és feltámadását történeti forrásokból és az Egyház hagyományából valóban megismerhetjük. Ezért írta Benedek pápa – teológiai munkásságának betetőzéseként – A Názáreti Jézus című könyvét, mely bölcs üzenet és megerősítés számunkra.

Első ünnepélyes pápai szentmiséjének homíliájában Jézusról beszélt, aki jó pásztorként megkeresi és vállára veszi az eltévedt bárányt. Ez az eltévedt bárány – mondta – maga az emberiség! Jézusnak, a jó pásztornak ebben a nagyszerű küldetésében volt munkatársa Benedek pápa, ebben kell részt vennie az egész Egyháznak is. Bízunk benne, hogy Benedek pápa már a Mennyei Atya házából kíséri imájával ennek a nagy műnek a teljesítését – olvasható Erdő Péter nekrológjában.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink