Elképesztő: százmilliós kárt okoznak a kórházaknak a tolvajok

Az utóbbi években drasztikusan nőtt a kórházakban és egyéb egészségügyi intézményekben elkövetett lopások száma. Mindent visznek, a csapteleptől kezdve egészen az orvosi eszközökig.

Dr. Lukács László György, a Jobbik parlamenti képviselője kérte ki a lopások által okozott károkat mutató statisztikákat. A számok megdöbbentőek.

Az egészségügyi intézményeknek okozott vagyoni kár

2013-ban 131 millió forint,
2014-ben 451 millió forint,
2015 első 7 hónapjában pedig 478 millió forint volt, míg a megtérült károk elenyészőek voltak.

A nemzeti párt frakcióvezető-helyettese pénteki sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyébként is rossz anyagi helyzetben lévő intézményeket a közbiztonság romlása is tovább sújtja.

A képviselő elmondta, hogy bár betegjogi aggályok miatt kamerákat nem lehet mindenhova felszerelni, ahogy jogkorlátozás miatt eredményesen őrséget sem lehet állítani a kórtermekhez, viszont büntetőjogi szigorítással javítani lehetne a helyzeten.

Ezért azt kérik a kormánytól, hogy vizsgálják meg, milyen büntetőjogi változtatásokra van mód a súlyosabb büntetések, így a kórházi lopásoktól való elrettentés érdekében. Mint elhangzott, akár járható út lehetne az egészségügyi intézmények közérdekű üzemmé nyilvánítása is, így súlyosbítva az ezeknek kárt okozók elleni szankciókat.

Dr. Lukács László példaként elmondta, hogy a csaptelepektől át a kilincsekig, de a wc-papírtól kezdve a diagnosztikai monitorokig mindent visznek a tolvajok, ahogy az sem ritka, hogy mentőautóból lopnak GPS-t, vagy eltűnik az ápolók táskája ellátás közben.

(alfahir.hu, fotó: illusztráció)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

A nap idézete

15 éve hunyt el Ács Károly (eredeti neve: Kovács Károly) Híd-díjas magyar költő, műfordító, szerkesztő.

Tovább »

Legalább 25 támogatót keres a Makói Csípős

Oldalunk célja a 2015-ös megalapítás óta Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Ezek a célkitűzések veszélybe kerültek, így számítunk azon Olvasóink támogatására, akik fontosnak tartják, hogy működjön Makón kormányfüggetlen sajtóorgánum.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink