Emléktáblát kapott Szőregen a makói múzeum korábbi igazgatója

Kedden, a magyar kultúra napja alkalmából emléktáblát avattak Péter László tiszteletére Szőregen, a Szerb utca 60. szám alatt, egykori házának falán. Péter László irodalomtörténész volt, Szeged díszpolgára és a makói múzeumot is vezette.

A szeged.hu szerint Avramov András önkormányzati képviselő így mutatta be: ,,Péter László irodalom- és várostörténész, nyelvész, folklorista, nyugalmazott egyetemi tanár. Nekünk, szőregieknek pedig Laci bácsi. A napokban töltötte volna be a 97. évét. Bár Jánoshalmán született, a kisiskolás korát már Szőregen töltötte. Szegedinek, még inkább szőreginek vallotta magát.” Kutatta a város és a településrész történetét, egészen haláláig gyűjtötte, rendszerezte és dolgozta fel a városunk emlékeit.

Az emléktáblát Avramov és a ház tulajdonosa, Blidárné László Erzsébet leplezte le, majd Szikszai Zsuzsanna, a makói József Attila Múzeum igazgatója is megkoszorúzta. Mint mondta, nagyon sok baráti szál kötötte a városhoz Péter Lászlót, akit a makóiak sem felejtenek el.

Péter László 1952-54 között vezette a makói múzeumot, 2019-ben hunyt el, a hagyatéka pedig 2022 nyarán került a József Attila Múzeumba.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink