Engedélyt kapott a tram-train a Makó-Újszeged vonalra is

Május másodikán közölte a tram-train projekttanácsadója, hogy a vasútvillamosok megszerezték a hatósági engedély, hamarosan százzal mehetnek. Érdekesség, hogy a 121. sz. (Makó-Újszeged szakasz) vasútvonal is kapott engedélyt, holott Szeged felé „zsákutca”, mivel nem ér el a pályaudvarig – tudta meg közérdekű adatigényléssel az Átlátszó.

Az oknyomozó portál az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól kérte közadatigénylésben az említett engedélyt. Ebből kiderül, a vonat nem csak a Szeged-Hódmezővásárhely szakaszon közlekednek. Engedélyt adtak neki az alábbi szakaszokra is:

  • Hódmezővásárhely – Békéscsaba szakasz,
  • Kiskunfélegyháza – Szeged szakasz, valamint a fenti vonalszakaszok és a tram – train dízel-villamos motorvonat karbantartó telephelye(i) közötti közlekedésre alkalmas legrövidebb és kerülő vonalszakaszok, ha fenti vonalszakaszokkal nem esik egybe, továbbá
  • Magyar Államvasutak Zrt. országos közforgalmú pályahálózat 121. sz. vasútvonal, Makó – Újszeged (- Szeged) szakasz.

Az engedélyben szereplő 121-es vasútvonalon a szerelvények legfeljebb 60-nal járhatnak, így felújítás nélkül nem sok értelme lenne a tram-traint ráengedni – hívja fel a figyelmet cikkében az Átlátszó. Az újszegedi állomás, ahová Makóról érkezik a szerelvény kritikán aluli, az épület balesetveszélyes, ezért lebontják.

2020. június 6-ig kettő járat indult Makóról Újszegedre és Mezőhegyesre, a járványra hivatkozva egy vonatpár maradt. A járatritkítások közepette a kormány néha bedobja a harmadik Tisza-híd megépítését Szegeden, amihez kapcsolódóan elővárosi vasútvonalat terveztek Makó és a megyeszékhely között.

A tram-train a Hódmezővásárhelyet Makóval összekötő szakaszra, a 130-as vonalra viszont nem kapott engedélyt. Ott 2009 óta nem járnak személyvonatok.

(Kiemelt fotó: Trenecon Cowi Kft. látványterve a makói tram-trainről/2015.)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink