Úgy építik le a vasúti közlekedést Makón, hogy közben fejlesztéseket ígérnek

Kicsivel több mint 10 éve szűnt meg a személyszállítás a Makó-Hódmezővásárhely vasútvonalon. 2020. június 6-ig kettő járat indult Makóról Újszegedre és Mezőhegyesre, most a járványra hivatkozva egy vonatpár maradt. A járatritkítások közepette a kormány néha bedobja a harmadik Tisza-híd megépítését Szegeden, amihez kapcsolódóan elővárosi vasútvonalat terveztek Makó és a megyeszékhely között. Megpróbáltuk összeszedni az elmúlt évek változásait a makói vasúti közlekedésben. (Kiemelt fotó: Trenecon Cowi Kft. látványterve a makói tram-trainről/2015.)

2009 decemberében szűnt meg a személyszállítás a Makó-Hódmezővásárhely vasútvonalon. Naponta 6-6 vonat járt, de szerelvényenként csak 4–5 utassal. Ugyanakkor ez a vonal egyébként egészen Szolnokig közlekedett. Ez volt a vasúti közlekedés leépítésének első fázisa.

2012 áprilisáig 8 vonatpár járt a Viharsarok felé, Békéscsabára, ezt követően ebből 2 pár maradt (Újszegedre 6:35, 14:35 és Mezőhegyesre 8:27, 16:27). Országszerte, most, a járványhelyzet ürügyén, az utasok háta mögött június 6-tól 34 vonalon megszüntetik a vonatok jelentős részét, egy részük helyett pótlóbuszokat fognak közlekedtetni. Egyelőre ideiglenesen csak egy vonatpár jár a Mezőhegyes-Makó-Újszeged vonalon.

A vasúti vonalbezárás a vidék megbüntetését jelenti

– mondták a fideszesek még 2007-ben és 2009-ben, és valóban, amióta hatalomra kerültek, a megszüntetés helyett csak elsorvasztottak és lélegeztetőgépre helyeztek kihasználatlan vonalakat. A Volánbusz és a MÁV közös cégbe olvasztásának eddig legalább ötször futottak neki, mindhiába, de az e-jegyrendszert is megígérték már 2010-ben. A folyamatról a HVG közölt hosszabb cikket a mai napon.

Látványterv kétvágányú villamospályával a Szegedi utcán (Trenecon Cowi Kft./2015.)

A kormány az elmúlt években többször megígérte a harmadik Tisza-híd megépítését Szegeden. Ehhez kapcsolódóan készült egy tanulmány 2015-ben, hogy a szegedi 1-es villamos vonalának meghosszabításaként, a nagyállomástól kezdődően Makóig közlekedjen egy elővárosi vasútvonal, azaz tram-train. Ez végighaladna a Szegedi utcán és a Csanád vezér téren lenne a végállomása. Ebből azóta sem lett semmi, viszont többször szóba került az elmúlt években.

2018 májusában a vásárhely24.com egy sajtóbeszélgetésen elhangzottokról tudósítva azt írta: ha a Szeged és Hódmezővásárhely között épülő tram-train beváltja a hozzáfűzött reményeket, Makót is érdemes volna összekapcsolni a megyeszékhellyel.

2018 augusztusában tárgyalta a makói képviselő-testület a város településfejlesztési koncepcióját. Ebben is szerepel a szegedi tram-train: ,,A tervezett fejlesztés Makó vonatkozásában több fejlesztést igényel: a meglevő Újszeged-Makó vasútvonal korszerűsítése, 100 km/h tervezési sebességre, a makói Maros vasúti híd megerősítése, Makó vasútállomáson a peronok átépítése, az Állomás tér rekonstrukciója, a nagyvasúti pályából, a Maros híd után kiágazó villamos vonal kiépítése a Csanád Vezér térig, megállókkal, és a végállomással. Ezek az egész város szerkezete, arculata szempontjából meghatározó beavatkozások.”

Botka László, Szeged polgármestere tavaly év végi interjújában felhívta rá a figyelmet: ha megkezdődik az új Tisza-híd tervezése, akkor annak ,,tartalmaznia kell a Makón át Mezőhegyesig, és onnan tovább Békéscsabáig nyúló vasútvonal fejlesztési terveit, de a Makóig tartó tramtrain terveit mindenképpen.”

Ami egyébként könnyen megvalósítható és reális forgatókönyvt lehetne, az a Makó-Földeák-Hódmezővásárhely vasútvonal újraindítása. Dr. Berényi Károly, hódmezővásárhelyi alpolgármesternek ezt még a tavaly őszi kampányban javasolták, így a vásárhelyi tram-train-hez csatlakoznának a makóiak, földeákiak, szikáncsiak is.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink