Egyetlen nap leforgása alatt, az adóév kellős közepén, az érintett 450 ezer kisadózó számára alig két hónapos felkészülési időt hagyva írták át alapjaiban a fideszes képviselők a kata-szabályokat.
120 igen szavazat, 57 nem szavazat és 1 tartózkodás mellett elfogadta a magyar Országgyűlés a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) módosítását.
Az egyetlen módosító javaslatot fogadott el a fideszes többség, ebben a kormánypárt javított kilenc helyesírási hibát a szövegben.
A kata-módosítás értelmében szeptember 1-től csak az lehetne katás vállalkozó, akinek kizárólag magánszemélyektől származik bevétele (az egyetlen kivételt a taxisok jelentik, akik mentességet kaptak.)
Mindez azt jelenti, hogy a több mint 450 ezer jelenlegi katás adózó többsége kénytelen lesz a költségesebb adózást választani és bizonyára többen fognak majd feketézni.
A Pénzügyminisztérium hétfő délben terjesztette a parlament elé a kata-szabályok módosítását, és kicsit több mint egy nap alatt a parlamenttel el is fogadtatta azt, miközben érdemi módosításra nem is adott lehetőséget.
A legfontosabb változások
- A kisadózók nem élvezhetik az alacsony adó előnyét, ha egyetlen forintot is beszámláznak céges ügyfeleknek.
- Kivételt kapnak a taxisok.
- Megszűnik a bt-k katás adózásának lehetősége.
- A kata szerint csak egyéni vállalkozók adózhatnak, közülük is csak az ún. főállású katások.
- Az adó mértéke 50 ezer forint marad, míg a bevételi határ 18 millió forintra emelkedik 12 millió forintról.
- Az új szabályok szeptember elsejétől élnek.
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |