Érkeznek a téli vendégek a Maros-ártérbe

A Maros folyót kísérő hullámtéri erdők hosszú szalagja a Körös-Maros Nemzeti Park egyik fontos élőhelye. A parti erdőkbe már megérkeztek a téli madárvendégek első csapatai – írja honlapján a nemzeti park.

A területen klasszikus, északról érkező vendégeknek számítanak a süvöltők, a fenyőrigók és a fenyőpintyek. Velük tehát csak a hideg évszakban találkozhatunk a Maros-parti erdőkben. A helyben költő fajok (zöldikék, citromsármányok, cinkék) száma szintén felszaporodik ilyenkor, ugyanis a hegy- és dombvidékeken költő példányok lehúzódnak a síkvidéki területekre.

Az erdőben sétálva már hallani lehet az első süvöltőket, s kezdenek összeállni a cinkecsapatok is. A madarak csapatos mozgásának több oka is van. Egyrészt így hamarabb észrevehetik a ragadozókat, s nagyobb biztonságban vannak, mivel a karvalyok, héják az együtt mozgó csapatokból nehezebben tudnak kiragadni egy-egy madarat. Másrészt, ha több madár van egy helyen, akkor nagyobb eséllyel rátalálnak a táplálékokra (több szem többet lát). A pintyek, fenyőpintyek, zöldikék, citromsármányok néha akár több százas csapatokat is alkothatnak.

Érdekesség, hogy az alapvetően tölgyesekhez kötődő rövidkarmú fakuszok – melyek kis számban költőfajként is jelen vannak a Maros-ártérben -, most olyan helyeken (például a Magyarcsanádhoz tartozó Bökényben) is megjelentek, ahol korábban még sosem láttuk őket. Valószínűleg a fiatalok elkezdtek új területeket felderíteni.

A vízimadarak számára szintén fontos telelőhely a Maros. Megfelelő időjárás esetén a folyó vizén akár tízezres nagyságrendben is telelnek tőkés récék.

Ami a ragadozó madarakat illeti, egerészölyvek tucatszám figyelhetők meg a hullámtéri gyepeken, ahol most már nincsen zavarás, mivel a gulyákat behajtotta a KMNPI munkatársai. Gyakran láthatjuk az egerészölyveket a gátak mentén és a hullámtéri erdőkhöz közeli szántókon is, ahol a földön, fán, vagy villanyoszlopon ülve lesik a mezei pockokat.

(kmnp.nemzetipark.gov.hu, fotó: fenyőrigó/illusztráció)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Top Employer 2022 díjat nyert a Lidl Magyarország

A Lidl Magyarország első alkalommal került be a Top Employer minősítéssel rendelkező vállalatok közé. A díjjal a független “Top Employers Institute” azokat a munkáltatókat ismeri el világszerte, akik kiemelkedő munkavállalói körülményeket biztosítanak – közölte a vállalat a héten.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink