A nap témája: Minden hatodik 15 éves magyar diák nagy bajban van a PISA-teszt szerint

Egy picit javult a magyar diákok teljesítménye a nemzetközi PISA-teszten, azonban az is kiderült, van a magyar diákok között egy komoly réteg, akiknek már most is jelentős a lemaradása – derül ki az Azonnali összeállításából.

Érdekesség, hogy a 15 évesek tudását mérő PISA-teszten az OECD-országok fiataljai vesznek részt, most 4 kínai tartományt is mértek. Az itteni diákok összesített átlagpontszáma szövegértésből 555, matematikából 591, míg természettudományból 590 pont volt. Kínát Szingapúr és Makaó követi a dobogón.

Ezzel szemben viszont az OECD-tagországok átlagpontszámai csak az alábbiak voltak: 487, 489, 489. Közülük a legjobb eredményeket az észt, a kanadai és a finn tanulók érték el, de például még az élbolyban végzett Írország, Korea, Lengyelország, Svédország, vagy Új-Zéland is.

A magyar diákok ugyan jobban teljesítettek, mint 2015-ben, azonban a javulás egyáltalán nem számottevő, másrészt a még romló tendenciát mutató OECD-átlagot sem érik el.

Szövegértésből 476 pontot értek el, míg matematikából és természettudományból 481-481 pontot értek el a mieink.

A gond ugyanakkor az, hogy az összes hazai diák résztvevő 15,5 százaléka azon gyerekek közé tartozott, akik mindhárom területen a leggyengébb eredményt érték el, ez valamivel magasabb az OECD-átlagnál (13,4 százalék).

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink