Évente legalább 100 millió forintból hülyítik a makóiakat – a saját adóforintjaikból

100 millió forint elmegy arra, hogy narancssárga újságokat olvassunk kéthetente, vagy például a makói tévében főzőműsort nézzünk a polgármesterrel. Ezt a pénzt másra is lehetne költeni – fogalmazott oldalunknak adott interjújában dr. Török Miklós, a lokálpatrióta összefogás képviselőjelöltje.

Török becslése szerint a fideszes városvezetés évente legalább 100 millió forintot költ el propagandára. Ha a lokálpatrióta összefogás programját nézzük, a havi 2 köbméter víz ingyenességéhez, a parkolók építéséhez, a virágos város elképzelés megvalósításához ez a 100 millió forint már fedezetet is nyújthat.

– Nem az a probléma, hogy az ember adót fizet, hanem hogy mire használják fel. Az ember boldogabban fizet adót, ha azt látja, hogy ebből sok-sok minden megvalósul és az élete könnyebb lesz. Az probléma, ha az adóbevételeket propagandára költik – jelentette ki a képviselőjelölt.

Dr. Török Miklós úgy véli, a városházának nyitottan kellene működnie, az összes szerződést, közbeszerzést fel kellene tenni az internetre. – Látni kell, hogy milyen folyamatok zajlanak, milyen szakértőket fizetnek. Akinek titkolni valója van, nyilván az akar titkolózni – tette hozzá.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink