Ez még hiányzik: a makói önkormányzat csatlakozik a békepárti határozathoz

A Megyei Jogú Városok Szövetségének felhívásához vélhetően csatlakozik a makói önkormányzat és csatlakozik a fideszes parlamenti képviselők által elfogadott békepárti határozathoz. Az anyagról a szerdai testületi ülésen szavaznak.

Kaposvár fideszes polgármestere, Szita Károly levélben kereste meg a polgármestereket, hogy fogadják el ők is az Országygyűlés békepárti határozatát. Természetesen Makón nem maradnak ki belőle és a holnap ülésen el is fogadhatják, már csak azért is, mert korábban dr. Hadik György is önálló indítványként javasolta. Vagyis ha úgy vesszük, akkor duplán is a testület elé került.

Íme a békepárti határozat 8 pontja:

  1. Kifejezzük elkötelezettségünket a béke mellett. Azt várjuk el a nemzetközi közösség minden tagjától, hogy a mielőbbi béke érdekében lépjenek fel, és kerüljék azokat a lépéseket, amelyek a háború kiterjedésével járnak.
  2. Ismételten elítéljük Oroszország katonai agresszióját, és elismerjük Ukrajna jogát az önvédelemhez.
  3. Álláspontunk szerint a Brüsszelben elfogadott gazdasági szankciók nem csillapították a háborút, és az orosz gazdaságot sem kényszerítették térdre, sőt a szankciók eredményezte magas energiaárak megfizetésével Oroszország háborúját finanszírozza Európa. Az energetikai szankciók egekbe lökték az energiaárakat, gazdasági károkat és tomboló inflációt okoztak minden uniós tagországban. Nincs olyan család, amely ne érezné a szankciós infláció terheit.
  4. Ellenezzük azokat a brüsszeli terveket, amelyek tovább szélesítenék az energetikai szankciók körét. A gáz- és olajimport teljes befagyasztása, a nukleáris fűtőelemek behozatali tilalma jelentős ellátásbiztonsági zavarokat és még nagyobb inflációt okoznának számos tagországban, így Magyarországon is. Elvárjuk a brüsszeli döntéshozóktól, hogy ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek gazdasági kárai nagyobbak, mint nehezen jósolható előnyei. Elfogadhatatlan, hogy Európa, és benne Magyarország legyen a háború fő gazdasági teherviselője.
  5. Magyarország a háború kirobbanása óta történetének legnagyobb humanitárius segélyakcióját hajtotta és hajtja végre. Felhívjuk a Kormányt, hogy továbbra is minden lehetséges módon folytassa az Ukrajnából menekültek megsegítését.
  6. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a katonai konfliktus súlyosan érinti a kárpátaljai magyar közösséget. Már eddig is sokan adták az életüket a háborúban, miközben jelenleg is zajlik a sorozás annak érdekében, hogy további kárpátaljai férfiakat vigyenek a frontvonalba.
  7. Magyarország a NATO és az Európai Unió elkötelezett tagja. Teljes jogú tagként és szuverén államként Magyarország mindent meg fog tenni a béke előmozdítása érdekében. A 2022. évi áprilisi választások és a szankciókról szóló konzultáció eredményei egyértelműek, ezek alapján megerősítjük: fegyverszállítások és további szankciók helyett mielőbbi béketárgyalásokra van szükség.
  8. Felszólítjuk a magyar közéleti szereplőket, hogy tartózkodjanak az olyan állásfoglalásoktól és politikai akcióktól, amelyek jelentős gazdasági károkat okozhatnak hazánknak, vagy Magyarország háborúba sodródását eredményezhetik. A háború folytatása, a halált okozó fegyverek szállítása emberek ezreinek életébe kerülhet. Csak azonnali tűzszünettel, tárgyalásokkal és békével lehet életeket menteni!

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Orosné Spák Hedvig a tiszta kampányban hisz

Én tiszta kampányt fogok folytatni, az biztos. Nem vagyok hajlandó a kesztyűt se eldobni, se felvenni – fogalmazott a Makói Csípősnek Orosné Spák Hedvig. A Lokálpatrióták képviselőjelöltje azt vallja, kell egy nyugodt csapat, ami Makó érdekeit tartja szem előtt.

Tovább olvasom »