Ezért lehetett volna Makón a megyei vízszolgáltató cég székhelye

Bár ez már a múlt, de érdemes felidézni és elmerengeni rajta, miért lehetett volna a Csongrád Megyei Víziközmű Zrt. székhelye Makón.

A 2011-es víziközmű-törvény új stratégia elé állította a szolgáltatókat. A Makó-Térségi Víziközmű Kft. taggyűlése úgy döntött, hogy egy integráció élére áll egy egységes, megyei szervezet felépítésével. Az érintett megyei polgármesterek feladattervet fogadtak el és létrehozták a Csongrád Megyei Víziközmű Zrt.-t szervező projekt menedzsmentet és megszületett a társasági szerződés.

2013. április 4-én a megye több polgármestere sajótájékoztatón bejelentette, hogy a makói vízmű vezetésével létrejön a Csongrád Megyei Víziközmű Zrt. öt kistérségben, 50 településen. Néhány nap múlva váratlanul  Sándorfalva és Kistelek kilépett,a többi peddig nem érte el a 150 ezer felhasználói egyenértéket. Utolsó próbálkozásként felkeresték Hódmezővásárhely vezetését, hogy lépjenek be, akár úgy, hogy ott lesz a székhely.

A sikertelen tárgyalás után az önkormányzatok úgy döntöttek, hogy a békéscsabai Alföldvíz Zrt.-re bízzák a szolgáltatásokat. A megye így saját szolgáltató szervezet nélkül maradt.

Ezek az érvek szóltak amellett, hogy a megyei vállalat székhelye Makón legyen:

  • A legtöbb települést fogta össze és egy teljes kistérséget fedett le.
  • Megfelelő épületek és szabad területek álltak rendelkezésre a fejlesztésekhez.
  • Kitűnő volt az eszközellátottság és biztonságos a működtető vagyon (gépek, járművek, anyagok, stb.).
  • Stabil volt a pénzügyi helyzet, működési tartalék állt rendelkezésre.
  • Országosan elismert, kitüntetett mérnökök vezették a céget, akik publikáltak, előadásokat tartottak, nemzetközi kutatásokat végeztek.
  • Az egyetlen cég volt a megyében, mely integrált ISO minősítéssel rendelkezett.
  • Eredményei, elismertsége, kitüntetései alapján kiemelkedett a többi szolgáltató közül.
  • A megyében egyedüliként használta az ágazatban bevált és könnyen bővíthető Libra 6 ügyviteli rendszert.
  • A megye polgármestereinek döntő többsége és a víziközműves kollégák egyöntetűen elismerték a makóiak eredményeiet és alkalmasságukat a megyei vállalat vezetésére.
  • Maga az új üzemeltető cég vezérigazgatója nevezete ékszerdoboznak a Makó-Térségi Víziközmű Kft.-t a tulajdonosok előtt.

A Makó-Térségi Víziközmű Kft. 2013. december 31-én befejezte a közszolgáltatási tevékenységét, a közművagyont és a müködtető vagyont kiemelkedően jó állapotban visszaadta az önkormányzatoknak.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink