Farkas Éva Erzsébet megint megígérte, hogy mindenki polgármestere lesz

Az mondjuk nem derült ki, hogy a megalázott makói vízmű dolgozókat, a politikai alapon elküldött szakembereket, vagy a szétvert diákönkormányzat tagjait hogyan akarja képviselni. Avagy: elkezdődött az új önkormányzati ciklus, de a szöveg a régi.

A polgármester a szerdai testületi ülésen ismertette a választás eredményét. Ez alapján a 19.002 választásra jogosultból 9.412-en járultak az urnákhoz, ebből 6.127-et kapott Farkas Éva és nyert. ,,Ígérem, hogy meg fogom hálálni ezeket a szavazatokat, amiket irányomba leadtak” – közölte.

Farkas Éva elmondta, hogy ,,összetartó, békés és eredményes közösségépítésre tettük le az elmúlt öt évben a szolgálatunkat. Az elkövetkezendő öt évben is a jelen képviselő-testület tagjaival ezt az összetartó, nyugodt, békés, eredményes közösségépítést szeretnénk megvalósítani” azokkal ,,a szervezetekkel, közösségekkel, akik eddig is a város fejlődését szolgálták.”

Hozzátette, hogy

,,minden makói polgármestereként és képviselőjeként szeretném az elkövetkezendő öt évben meghozni a döntéseket.”

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink