Feldühödött, és berúgta az idősotthon ajtaját egy Vásárhely környéki településen

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki a vád szerint 2020 nyarán az egyik megyebeli kistelepülés idősotthona előtt garázdálkodott – adta hírül az ügyészség.

A vádirat szerint a vádlott a 2020. augusztus 2-án, késő délután, megjelent élettársa munkahelyén, hogy beszéljen vele, de a nő nem akart szóba állni a férfival. Indulatában a vádlott akkorát rúgott a szociális intézmény hátsó ajtajába, hogy annak pozdorjalapból készült része betört.

A vádlott kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban riadalmat, megbotránkozást keltsen.

A járási ügyészség a férfit garázdaság vétségének elkövetésével vádolja, és vádiratában indítványozta felelősségének tárgyalás mellőzésével, büntetővégzés meghozatala útján történő elbírálását.

A vádlott bűnösségének kérdésében a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni.

(ugyeszseg.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink