Furcsa körülmények között történt a csanádpalotai motoros baleset

A múlt hétvégén motoros baleset történt Csanádpalotán. A kezdeti hírek arról szóltak, hogy közúti baleset volt, amelyben a motor vezetője és utasa súlyosan megsérült, amikor is egy személygépkocsival ütköztek egy útkereszteződésben. Másnapra nem csak a régiónk sajtója, hanem az országos is felkapta a hírt, sőt országos tévécsatornák is forgattak a helyszínen.

A baleset valóban közúton történt, de nem egyszerű közúti balesetről beszélünk, ugyanis a helyi önkormányzat városnapot tartott, amelynek keretében a helyi motoros egyesület „motoroztatást” szervezett, amelyen elsősorban gyermekek vettek részt. Erről a városnapi plakát is tanúskodik és egy ilyen „kör” alkalmával történt a szörnyű baleset, amely majdnem két ember életébe került.

A rendőrség nyilvánvalóan kivizsgálja az esetet, azonban mi is körüljártuk az ügyet, hiszen rengeteg furcsa körülmény került napvilágra, melyeket sorba vettünk:

  1. A motoros egyesület szervezte a „motoroztatást”, de a csanádpalotai városnap keretében, annak egy programelemeként, amelyet a csanádpalota önkormányzat szervezett.
  2. Nem tudni, hogy a jegyző engedélyezte-e magát a rendezvényt és annak programjait, ahogy ezt a törvény előírja.
  3. Úgy tűnik, hogy a rendőrségen bejelentették a város napi rendezvényt, de azt nem tudni, hogyan gondoskodott az önkormányzat az esemény biztosításáról.
  4. A programokat a város főterén tartották meg, azonban a terület – ahol főleg gyermekek tartózkodtak – nem volt a közúti forgalomtól elzárva. Nem voltak rendezők, pedig nem régen alakult újjá a helyi polgárőr egyesület.
  5. A motorozás veszélyes dolog, különösen akkor, ha olyan személyt szállítanak vele, akinek nincs benne gyakorlata és mivel a vezető mögött ül, nehezebb is vigyázni rá.
  6. Veszélyes üzem, szóval a lehető legbiztonságosabb körülményeket kell hozzá megteremteni, úgy mint a megfelelő védőfelszerelés biztosítása a gyermekek számára, teljesen lezárt, előre bejárt útvonal és segítők elhelyezése az útvonal mentén. A szervezők óriásit hibáztak, mert egyik sem volt meg.
  7. Olyan útvonalon zajlott a program, amelyen folyt a közúti közlekedés.
  8. Senki nem felügyelte a programot, a motorosok elindultak a kiindulóponttl és ellenőrizetlenül hajtottak végig az útvonalakon (mert több is volt, ez sem volt megtervezve előre) és tértek vissza ugyanoda.

9. A kereszteződés – ahol a baleset történt – a közforgalmi szabályok szempontjából nehezen értelmezhető. Amerről a motoros érkezett ott ugyan van egy tábla, de egyáltalán nem nevezhetjük közúti jelzőtáblának, ugyanis nem felel meg az előírásoknak. Valamikor elsőbbség adás kötelező tábla lehetett, de mára már csak a sziluettjéből lehet erre következtetni, ugyanis a festék teljesen lekopott róla és rendkívül rossz állapotban is van. Ráadásul a kereszteződés túloldalán hiányzik ugyanez a tábla. Fontos, hogy az útmenti jelzőtábláknak a karbantartását folyamatosan el kell
végezni – pont az ilyen esetek megelőzése miatt – azonban nyilvánvaló, hogy ez nem történt meg. Csanádpalota belterületén, az önkormányzat kezelésében lévő utcáról van szó, ami azt jelenti, hogy az ő feladatuk a karbantartás.

10. A kereszteződés teljesen félrevezeti az arra közlekedőket. Megkérdeztünk helyieket, akik elmondták, hogy tudják, hogy hiányzik a tábla, így ők legtöbbször megállnak és körülnéznek, mert értelmezhetetlen a közlekedési helyzet. A helyiek tehát jobbkéz szabály szerint közlekednek. Ha a helyieknek értelmezhetetlen, pedig minden nap áthaladnak rajta, akkor gondoljunk bele, hogy az útvonalat nem ismerő vidéki számára milyen lehet.

Két eset van:

  • ha elfogadjuk (nagy jóindulattal), hogy a táblának látszó tárgy egy közúti jelzőtábla, akkor a motorosnak elsőbbséget kellett volna adnia a védett úton közlekedő gépjárműnek
  • de, ha azt mondjuk, hogy nem jelzőtábla (hiszen semmilyen szabálynak nem megfeleltethető jóformán), akkor a kereszteződést egyenrangú útkereszteződésnek kell tekinteni, amely esetben a jobbkéz-szabályt kell alkalmazni, vagyis a motorosnak volt elsőbbsége.

Arról nem is beszélve, hogy az utak minősége nagyon rossz a településen, az idei és a tavalyi évben földdel és mart aszfalttal tömködték (kötőanyag nélkül) be kátyúkat szakszerűtlenül, amiket azonnal felhordtak az autók az úttestre, ami még balesetveszélyesebbé teszi a közlekedést.

Sok a kérdés és egyelőre nincs válasz, ahogy az országos tévécsatornák riportjából is kiderült, sem a motoros egyesület elnöke, sem pedig a polgármester nem kívánt nyilatkozni a sajtónak, pedig ők voltak a szervezők.

Ki volt a rendezvény főszervezője? Hol voltak a rendezők? Ki engedélyezte a motoroztatást? Milyen biztosítás volt a rendezvényen? Ki engedte az állami gondozott fiút felülni a motorra? Ki felelt a rendezvényen résztvevők biztonságáért?

A városi önkormányzat képviselői, mint mindig, ezúttal is hárítják a felelősséget. Először azt mondták, hogy nem is tudtak a motoroztatásról, majd azt hogy tudtak, de nem ők szervezték, végül azt, hogy városnap keretében szervezték, de csak délelőtt.

Mindenki eldöntheti, hogy melyik igaz, de a városnap plakátja szerint a helyi motoros egyesület a városnap keretében szervezte a motorztatást.

Úgy tűnik, hogy főként a rengeteg hiba és nem a véletlenek összjátéka volt a baleset igazi oka és talán inkább az a szerencse, hogy eddig nem fordult elő hasonló eset, mert rossz állapotban vannak az utak, a jelzőtáblák és a kereszteződések környezete is.

Szerkesztőségünk jobbulást kíván a sérülteknek!

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

49 éve hunyt el Mindszenty József, Esztergom érseke, Magyarország utolsó hercegprímása, bíboros. A magyar katolikus egyház egyik legnagyobb 20. századi alakja.

Tovább »

Csongrád-Csanádban több mint 4600 diák érettségizik

Országosan május 3-án, reggel 8 órától vette kezdetét az érettségi vizsgaidőszak. Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tantárgy nyitotta az írásbelik sorát, Csongrád-Csanád vármegyében 1 fő szerb nyelvből fog vizsgázott ezen a napon.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink