Grezsa István visszatért miniszteri biztosi tevékenységéhez

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program összköltsége 47,6 milliárd forint. A projektben összesen 112 új óvoda és bölcsőde épülhet meg, továbbá több mint 665 bölcsődei és óvodai intézmény újul meg a határon túli magyar területeken – ezt felügyeli Grezsa István, mint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztosa.

A magyar kormány 2016 decemberében döntött a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program első üteméről, amelynek eredményeként 17,1 milliárd forintos forráskeretet biztosított a külhoni magyar területek óvodai-bölcsődei hálózatának megerősítésére, megújítására és bővítésére. 2017-ben újabb, közel 21,5 milliárd forintos óvodafejlesztési programcsomaggal bővült a projekt, ezt követően pedig további 9 milliárd forint jutott az infrastruktúra és a humán-erőforrás fejlesztésre.

Ennek első üteme elsősorban a működő óvodák felújítását célozta, a második és harmadik ütemben pedig új létesítmények valósulnak meg. Erdélyben 54, a Felvidéken 11, Kárpátalján 10, a Vajdaságban és Ausztriában 1-1 új óvoda, illetve bölcsőde létesülhet. Emellett Erdélyben 50, a Felvidéken 95, Kárpátalján 59, a Vajdaságban 6, Muravidéken 1, Horvátországban 6 intézmény újulhat meg.

Grezsa István az OrientPressnek elmondta: úgy véli, a magyar óvodapedagógiai módszerek fokozott elterjedése automatikusan megoldja az identitás kérdését. A projekt kezdetén 48 ezer gyermek járt magyar óvodába, a cél, hogy 2022 elejére 60 ezerre növekedjen ez a létszám és a felnövekvő diákok magyar iskolákban folytassák tovább tanulmányaikat. A 2021 decemberéig tartó program utolsó ütemének kiemelt feladatai az új intézmények építései, illetve átadásai lesznek.

A miniszteri biztos október végén Berekszászon járt, ahol a magyar identitást erősítő zarándoklattal, kulturális és művészeti programokkal, előadásokkal színesítve tartották meg hagyományteremtő céllal a kárpátaljai szülőföldön maradás napját.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink