Újra lesz pénzintézet Csanádpalotán, az átfutásig mobilbusz fogadja az ügyfeleket

Teljes megértésre talált a kérésünk a takarékszövetkezettel – árulta el programbeszédében Dr. Debreczeni István polgármester (független). A múlt heti csanádpalotai alakuló ülésen elmondta, hogy több dolgot sikerült már elintéznie a megválasztása óta eltelt időszakban.

Dr. Debreczeni István korábban tanácsnokként, képviselőként belelátott a folyamatokba, azért vállalta a városvezetői feladatot, hiszen elmondása szerint nagyon sok mindent kell újraszervezni, átgondolni. Szlogenje, a JÖSSZ (Jóindulat, Összefogás, Szolidaritás, Szeretet) nem csak üres kifejezés, hiszen emberarcú, gyors, hatékony munkát ígér a hivataltól. Meghirdette a nyitott ajtók politikáját: ,,közintézményben dolgozunk, közpénzről döntünk, nem lehetnek titkok. Az ügyfelekkel készséges bánásmód lesz és nincsenek zárt ajtók. Jelenleg naponta 20-40 ügyet intézünk el” – fogalmazott.

A polgármester elárulta, hogy az elmúlt hetekben tárgyalt a takarékszövetkezet igazgatósági tagjaival. Jó hírekkel szolgált: teljes megértésre talált a kérésük, a pár hetes átfutás alatt pedig mobilbusz biztosít ügyfélfogadást.

Dr. Debreczeni István tanácskozott a rendőrség illetékes vezetőivel is: támogaták az önálló rendőrörs létrehozatalát a családsegítő helyén.

Elkezdték felderíteni az egyéb adóbevételeket, amik a pénzügyi anomáliákat részben orvosolni tudják. A polgármester szerint az előző önkormányzat figyelmét elkerülhette, hogy a két határállomáson az átlépő utasok után 2 forint járna az önkormányzatnak – el kell érni, hogy ez a bevétel ide kerüljön. Egy építőipari cég telephelyet szeretne létesíteni, valamint a húsboltra és pékségre is van érdeklődő. A vállalkozói szemlélet fejlődését az önkormányzat támogatja akár helyiséggel, vagy bérleti díj kedvezménnyel.

A házi gondozási rendszer rendbe tétele is elindult, szétválasztják az ápolási otthontól és az idősotthont is rendbehozzák, pillanatnyilag zajlik a személyi állomány feltöltése.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink