Gyurcsány Ferenc: Gréczy Zsolt hülyeséget csinált – Gréczy Zsolt: teszem, amit kell, átadom a mandátumomat

Gréczy Zsolt az ATV-n jelentette be, hogy év végi hatállyal lemond országgyűlési képviselői mandátumáról. Indoklása szerint nem akarja, hogy az ügy ártson a DK-nak.

Úgy fogalmazott, hogy ebben a helyzetben

nem magyarázkodni kell, hanem teszem, amit kell, átadom a mandátumomat.

Az ATV  riporterének azon kérdésére, hogy elküldte-e az intim fotókat valakinek, így válaszolt:

Én nem tudom, már nem foglalkozom ezzel a kérdéssel, túl vagyok ezen a történeten. Nem is akarok már emlékezni rá. Mai fejemmel már nyilván nem csinálnám meg.

A DK elnöke, Gyurcsány Ferenc szerint Gréczy magánéleti „hülyeséget” csinált. Úgy fogalmazott: Borkai mocskának pusztítását most Gréczyn törlesztik. A DK elnöke azt írja: Gréczy segíteni fogja a munkájukat a jövőben.

„Ma is megtanultuk, hogy a jog igazsága nem egyenlő a politika igazságával.

Gréczy Zsolt hülyeséget csinált. Magánéleti hülyeséget. De mert közszereplő és a privát képeit valakik nyilvánossá tették, a magánügyből közügy lett.

Zsolt az eddig megismert állításokkal ellentétben nem zaklatott senkit. Szerelmi kapcsolatai meg nem tartoznak ránk. Nem ítélkezünk szerelem dolgában. Ellenfeleink megtették.

Borkai mocskának pusztítását most Gréczyn törlesztik. Ilyenek. Tanulunk belőle.

Zsolt a mai napon bejelentette, hogy lemond országgyűlési képviselői mandátumáról. Ezek után más körülmények között fog segíteni bennünket. Mi meg vigyázunk rá”

– írja a DK elnöke.

A megüresedő képviselői hely betöltéséről a DK elnöksége dönt.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink