Idén 47-tel kevesebb halált okozó baleset volt, mint 2018-ban

Az idei év közlekedési statisztikája szerint – az évközi riasztó adatok ellenére is – a mai napig 47-tel kevesebb halálos kimenetelű közlekedési baleset történt az utakon, mint 2018-ban és 17-tel kevesebb, mint 2013-ban. 2013 volt az az év, amikor – hosszú évekre visszatekintve – a legkevesebb halálos közlekedési baleset történt hazánkban – hívja fel a figyelmet honlapján a rendőrség.

Közösen tehetünk azért, hogy ezt az előnyt ne veszítsük el. A 2019-es esztendőből már csak néhány nap van hátra. Az ünnepekre készülődve egyre többen vannak az utakon, megtelnek a bevásárlóközpontok parkolói, a sofőrök egyre ingerültebbek és türelmetlenebbek lesznek.

Ha megfelelően felkészített, lehetőleg téli gumival felszerelt járművel indulunk útra, ha ittasan nem vezetünk gépjárművet, ha a közlekedési partnereinkkel toleránsak és türelmesek vagyunk, és a sokszor zsúfolt utakon is megpróbálunk higgadtan és előzékenyen vezetni, mindannyian épségben célba érhetünk.

(police.hu nyomán)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink