Habony zsebből kifizethetné a kistelepülési polgármesterek fizetésemelését

[ad 1]

A kistelepülési polgármesterek béremelésének költségeit fedezze a költségvetés – javasolja a Jobbik. 

Hegedüs Lórántné keddi sajtótájékoztatóján emlékeztetett: 2014-től az 1500 fő alatti települések vezetőinek fizetése drasztikusan csökkent, és számos jogszabályváltozás miatt ezeknek az önkormányzatoknak a bevételei is jelentősen megcsappantak.

Ma ott tartunk, hogy sok helyen

a polgármester kevesebbet keres, mint az általa foglalkoztatott közmunkás.

A Jobbik az abszurd helyzet orvoslására kétszer is nyújtott be javaslatot, ám a fideszes többség mindkettőt leszavazta.

Egy decemberben benyújtott módosítás szerint a kistelepülések 15%-al emelhetik vezetőik járandóságát, ám

ennek fedezetét saját forrásból kellene kigazdálkodniuk.

Ezek a falvak így az elé a dilemma elé kerülnének, hogy

„a járdát újítsák fel, vagy a polgármester fizetését emeljék”

mutatott rá a képviselő. Lehetséges útként említette még a helyi adóterhek fokozását, ám ezt szerinte nagyon sok kistelepülés eleve kis jövedelmű lakossága már nem tudná kigazdálkodni.

A Jobbik ezért nem tudta támogatni ezt az elképzelést. Mivel kétharmados törvényről van szó, így a javaslat nem is ment át az Országgyűlésen. Hegedüsné szerint a Fidesz ebben a kérdésben a kétharmados jogszabály mögé bújt, holott a költségvetési törvény módosításáhaz elég lenne az egyszerű többség is. A Jobbik azt javasolja, hogy

a polgármesterek bérének emelését finanszírozza a központi költségvetés.

Hegedűsné rámutatott: ez mindössze 1-1,5 milliárd forintos plusz terhelést jelentene. Szavai szerint ezt az összeget

Habony Árpád a „mellényzsebéből ki tudná fizetni”,

és ennél jóval nagyobb összegeket juttat a hatalom például Andy Vajnának, és más, Fideszhez köthető oligarcháknak.

Kérdésre válaszolva a BKV fővárosi agglomerációs járatainak megszüntetésével kapcsolatban elmondta: a jelek szerint a maygar filmipar valóban fellendülőben van, ezúttal Tarlós István és Orbán Viktor együtt készítik el „a Budapest – végállomás című Hollywood-i remake-et”.

Elfogadhatatlannak nevezte, hogy az állam ki akar vonulni a BKV finanszírozásából. A kerületi iparűzési adókból átcsoportosított 3 milliárd forintot „pitiáner és kicsinyes” döntésnek nevezte, amely nem fogja megoldani a fővárosi közlekedési vállalat évtizedek óta húzódó súlyos válságát.

(alfahir.hu)

[ad 2]

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink