2018 és 2021 között négy év alatt összesen 3085 főt jelentettek ki elhalálozás miatt a szavazásra jogosultak közül, a határon túli honfitársaink között. Magyarországon évente 1000 főből 13-15 ember hal meg, akkor könnyen kiszámolható, hogy a határon túli regisztrált választók közül négy év alatt elhunytak száma minimum 20 ezer körül lehet. Ehhez képest csak 3000 honfitársunkat törölték a nyilvántartásból – írta oldalán Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselő.
Hadházy szerint a többiek címére ugyanúgy kiküldik a leveleket, mintha élnének és hozzátartozóik minden további nélkül szavazhatnak is helyettük. Megkérdezte a Választási Irodát, hogy mit szándékoznak ez ellen tenni. A válaszból kiderül, beadtak egy törvényjavaslatot arról, hogy aki több választáson inaktív, azt töröljék a rendszerből, továbbá kiadtak egyszer valami közleményt, hogy jó lenne lejelenteni az elhunytakat.
A képviselő úgy véli, a halottak helyett szavazás nem a legnagyobb volumenű választási csalás lesz. Ennél sokkal nagyobb jelentőségű, hogy az állami rádióban és televízióban az ellenzék egyszerűen nem jelenhet meg, vagy az, hogy a kormány évek óta sok tízmilliárdból kampányol hirdetésekben nyíltan a Fidesznek.
Kiélezett helyzetben pár ezer szavazat is dönthet egy mandátum és így akár az egész választás sorsáról. Arról nem is beszélve, hogy ha egyetlen halott borítékát sem küldenék vissza, a jelenség akkor is befolyásolhatja a végeredményt azzal, hogy nem tudjuk, mennyi pontosan az összes szavazásra jogosult állampolgár, ez pedig extrém esetben szintén megváltoztathatja az eredményt – hívja fel a figyelmet Hadházy.
(Fotó: MTI)
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |