Harmadik lett a makói autóbusz-állomás csapata

Az első helyen Berettyóújfalu, a második helyen Várpalota, a harmadik helyen pedig Makó autóbusz-állomásának önkéntes környezetszépítő munkavállalói végeztek azon a virágosítási pályázaton, amelyet a Volánbusz még tavasszal hirdetett meg a több mint 130 buszállomás számára.

A társaság közleménye szerint több millió forinttal támogatták idén azt a programot, amelynek során a lelkes állomásszépítő munkavállalók például díszkertek létrehozására, vagy csinos virágágyások kialakítására vállalkoztak. Az állomások „felvirágosításához”, szépítéséhez – a Volánbusz által biztosított forrásból előre meghatározott keretösszeg erejéig – virágföldet, virágcserepeket, kaspókat, évelő növényeket és egynyári virágokat, örökzöld cserjéket, fűmagot stb. vásárolhattak az önkéntes kertészkedők.

Ösztönzésükre a társaság egy pályázatot is meghirdetett, a megadott határidőre (2023. június 16.) több tucatnyi anyag érkezett, ezekre szavazhatott a zsűri, amelynek tagjaitól az volt az elvárás, hogy a végső sorrend kialakításakor vegyék figyelembe a befektetett munkát, a díszkertek és virágágyások tükrözte kreativitást, az összképet és az igénybe vett pénzügyi támogatás lehető legjobb felhasználását is.

Ezek alapján a Volánbusz országos pályázatának nyertese Berettyóújfalu autóbusz-állomásának 11 fős csapata lett, a második helyen Várpalota 7 fős csapata végzett. A harmadik helyezést a makóiak szerezték meg. Négyen jó gazda módjára arra vállalkoztak, hogy a kert és a körforgalom területén pótolják a hiányzó növényeket, illetve újabbakat is elhelyeznek, valamint megjavítják és lefestik a meglévő virágládákat, és azokba színpompás virágokat ültetnek.

Makó évi 1,1 millió utassal büszkélkedhet, az induló és az érkező járatok száma 36 ezer körül alakul évente. A munkavállalók száma 72, ebből a buszvezetők létszáma 62 fő.

(Fotó: volanbusz.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink