Harminc háziorvos és asszisztense kapott maszkot

Kiosztásra került Hódmezővásárhelyen az egészségügyi alapellátást végző praxisokban dolgozó 30 háziorvos és asszisztenseik között 3 500 sebészeti szájmaszk és 150 fejmaszk abból a szállítmányból, amit az Önkormányzat rendelt még március elején Kínából – közölte Dr. Berényi Károly alpolgármester (Mindenki Magyarországa-Tiszta Vásárhelyért).

A kiszállítás és az átadás feladatát magára vállalta azért is, hogy találkozhasson kollégáival, mert bizony az utóbbi években erre alig volt alkalom, másrészt kíváncsi volt a vészhelyzetben, az online telefonos munkavégzés során szerzett tapasztalataikra.

Ismert: március 15-én az egészségügyi szolgáltatókat prof. Dr. Kásler Miklós miniszter levélben utasította arra, hogy szervezzék át az egészségügyi alapellátást úgy, hogy a 65 éven felüli dolgozók nem vehetnek részt a továbbiakban a közvetlen betegellátásban.

Ekkor vasárnap délután volt és másnap reggel, hétfőn a háziorvosi rendelőkben gyülekeztek a betegek. Tudni kell, hogy a háziorvosok korfája a társadalomhoz hasonlóan elöregedett és bizony sok munkatársunk 65 év felett, nyugdíjas korban is dolgozik. De azt is tudni kell, hogy nélkülük viszont nem működne az egészségügyi alapellátás. A háziorvosi praxisok egyszemélyi felelős szolgáltatói, a praxisvezető orvosok döntöttek. Másnap nem maradtak otthon, hanem természetesen felvették a munkát, és azóta is a távkonzultáción alapuló betegellátásban vesznek részt, tanácsot adnak, e-receptet küldenek az ESZT-be, vagy a Covid-19 járvánnyal összefüggő eljárásrendet követve a koronavírusfertőzésre gyanús esetekben kérdéssort (csekklistát) töltenek ki, mentőket értesítenek… A házi gyermekorvosok továbbra is beadják a kötelező védőoltásokat – fogalmazott Berényi.

A háziorvosokkal a saját rendelőikben találkozott. Elmondása szerint többüknél az első védőfelszerelés juttatásnak számított. De a többieknél is mindenképpen nagyobb mennyiséget jelentett az adomány annál, amit a Kormányhivatal Népegészségügyi Osztályától eddig kaptak kötelező ellátmányként.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Lokálpatrióták: harcolni kell a makói kórházért

Harcolni kell a kórház minél kiteljesedettebb működéséért – fogalmazott a Makói Csípősnek Leitner Szilárd, a Lokálpatrióták képviselőjelöltje annak kapcsán, hogy online már elindult a szervezet városi szintű lakógyűlése. Vagyis kikérik a makóiak véleményét számos helyi témában.

Tovább olvasom »