Harmincegy fő van hatósági karanténban Hódmezővásárhelyen; az idősotthonokban nincs fertőzés

Minden héten összeül a vásárhelyi operatív stáb. Hétfői ülésükön a következők hangzottak el:

  • Jelenleg  29 háztartásban 31 fő van hatósági karanténban.
  • Összesen 4 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök, a feljelentés mellett volt, akinél pénzbüntetést is kellett alkalmazni. Információink szerint ez átlagosan 50 ezer forint feletti volt. Egyébként több, mint kétszáz embert kellett figyelmeztetni.
  • Emellett a közterületfelügyelők is egy feljelentést tettek és 4 esetben bírságoltak, a szabályok be nem tartása miatt. A piacon 10 személyt figyelmeztettek az önkormányzati szabályok betartására.
  • Az Önkormányzat már nem oszt ingyenes maszkokat a piacon, ellenben felkéri az ezzel foglalkozó árusokat és az ingyenes maszkot osztó civil szervezeteket, hogy helypénz megfizetése nélkül árusítsanak vagy osszanak maszkokat.
  • Arról is megállapodás született, hogy az azok az árusok, akik nem tartják be a veszélyhelyzetben alkalmazandó szabályokat – különös tekintettel az árus szájmaszk viselési kötelezettségére – azok átmenetileg nem árulhatnak a piacon. A piacon a 6 közterület-felügyelő mellett rendőrök és katonák is segítik a szabályok betartását.
  • Felvetődött a létszám további korlátozása és az idősek bevásárlásának más időpontra helyezése is, de egyelőre változtatás nem született ezekben a kérdésekben.
  • A piac területén a beltéri kiszolgálásnál kérjük a kereskedőket, hogy egyidőben csak egy személy vagy egy család tartózkodjon az eladótérben a vásárlás alatt.
  • Több ellenőrzés volt az idősotthonokban az elmúlt héten. Mindent rendben találtak, nincs fertőzött, de még nem tesztelték a bent lakókat. A hétre is várható újabb ellenőrzés. A katonaság ugyan többször is kereste az intézményeket, sőt még helyszíni bejárás is volt, de nem került sor fertőtlenítésre a katonaság részéről. A beérkező gépjárművek fertőtlenítését viszont kérték, amelyet az intézmény be is vezetett. Több mint 170 bentlakó személy van. 10 gondozásra szoruló beteget szállítottak vissza az otthonba a kórházból az ágyfelszabadítások miatt.
  • A hajléktalan szállón általában rend van, jól viselik a bezártságot, egy hajléktalan költözött ki az utcára.
  • Az önkormányzat által felajánlott Klauzál utcai konténer-szállót csak elkülönítőnek fogják használni. Az önkormányzat beköttette a vizet és az áramot, a Badalik Bertalan Hajléktalanszálló pedig berendezte, így készen áll a befogadásra.
  • A múlt héten 88 élelmiszer csomag, 670 ebéd és 4 gyógyszer utalvány került a városban kiosztásra és 147 rászorulónak vásároltak be a munkájuk ellehetetlenülése miatt szabaddá vált városi alkalmazottak és az önkéntesek. Továbbá 26 rászoruló család kapott 2 alkalommal kenyeret és péksüteményt.

(koronavirus.hodpress.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink