Ezért mondott le megyei közgyűlési helyéről dr. Buzás Péter és ül be helyette Molnár László

Mint arról beszámoltunk, Dr. Buzás Péter lemondott megyei közgyűlési mandátumáról, pártja a listáról Molnár Lászlót delegálta. Utóbbi szeretne Makó közéleti vérkeringésében részt venni, a város korábbi polgármestere pedig nincs benne a helyi folyamatokban, de előnyösnek tartaná, ha olyan ülne a megyei közgyűlésben, aki tisztában van ezekkel – derült ki kettejük, oldalunknak adott interjújában.

Mi volt a lemondás háttere?

Dr. Buzás Péter:

,,Ebből a ciklusból még nem telt el egy év, de úgy döntöttem, hogy lemondok a megyei közgyűlési tagságról. Ennek háttere, hogy több mint 5 éve nem vagyok Makónak a polgármestere, nem vagyok benne a helyi folyamatokban. Viszont jó lenne, ha a várost egy olyan valaki képviselné, aki napi szintben benne van ezekben. Én mióta nem vagyok polgármester, távol tartom magam a helyi politikától, nem nyilvánítok véleményt, nem járok el helyi rendezvényekre, kivéve a nemzeti ünnepekre és nem járok el testületi ülésekre. Ez a megyei közgyűlés listáról tevődik össze, én az MSZP listájáról kerültem be. Nem baj, ha Makó térségéből olyan követ, aki pártelnökként már tavaly áprilisban átvette tőlem a stafétát, a következő választásra módjában áll elmélyedni a helyi és a megyei politikában. Molnár Lászlót alkalmasnak tartom a feladatra, méltó ember fogja képviselni Makót és a térséget.”

Dr. Buzás Pétert megkérdeztük arról is, hogy a közéletből ezáltal teljesen kiszállt-e, vagy hogyan képzeli el a jövőt. Ezt egy következő cikkben olvashatják el.

Mit szólt a lehetőséghez, hogy beülhet a megyei közgyűlésbe? Mi a motiváció?

Molnár László:

,,Polgármester úr elmondta, miért előnyös, ha valaki megyei képviselőként részt tud venni a helyi rendezvényeken, el tud menni testületi ülésekre és még szót is kérhet, nem romboló szándékkal, hanem a várost szolgálva. Meg kell köszönnöm dr. Buzás Péternek, hogy átadta a helyét és az eddigi munkáját is szeretném megköszönni. Bízom abban azért, hogy ha a jövőben bárki megkeresi tanácsadással, segítő szándékkal, nem fordít hátat. A vezetése alatti 20 évben a fejlesztések, a város megtartó ereje, idehozott vállalkozások, fürdőberuházás, stb. olyan tőkét kovácsoltak a városnak, amelyre a mostani önkormányzat tovább tud építkezni. Nem akarok visszamutogatni, de azt a 20 évet nem lehet úgy kezelni, hogy egyszerűen csak kidobjuk, hiszen kézzelfogható.

Most szünet van a koronavírus miatt a megyén is. Egyébként mire számít, tájékozódott-e már, hogy milyen munka folyik ott?

,,A május 8-i ülésen vehettem volna részt először, éppen ma (szerdán – a szerk.) kaptam e-mailben, hogy elmarad. Van remény arra, hogy június 4-én egy rövid, kihelyezett ülés Makón legyen. Ez még bizonytalan, de ez a következő terve a megyei vezetésnek.”

Még nem volt megyei képviselő, viszont helyi önkormányzati már igen. Mennyivel lesz ez most másabb?

,,Nagy csodákat nem tudunk megvalósítani, de az a kapcsolattartás a helyi vezetéssel és a megyén keresztül mint képviselő, az másabb nézőpontból történik, mintha egyszerű polgárként bemennénk a közmeghallgatásra. Bízom abban, ha építőjellegű hozzászólás, javaslat van, akkor nem azt nézik, hogy más találta ki, hanem hogy az a város érdekeit szolgálja, az itt élők boldogulásáért van, vagy nem. Én szeretnék odafigyelni a városban történő döntésekre.”

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Orosné Spák Hedvig a tiszta kampányban hisz

Én tiszta kampányt fogok folytatni, az biztos. Nem vagyok hajlandó a kesztyűt se eldobni, se felvenni – fogalmazott a Makói Csípősnek Orosné Spák Hedvig. A Lokálpatrióták képviselőjelöltje azt vallja, kell egy nyugodt csapat, ami Makó érdekeit tartja szem előtt.

Tovább olvasom »