📷 Három osztály ballagott a makói Jugyuból

Pénteken tartotta ballagási ünnepségét a Juhász Gyula Református Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola. A három osztályból összesen 73 diáktól búcsúztak.

Három osztályból 73 diák ballagott. A ballagók között vannak gimnazisták és technikumba járók, utóbbiak egy része rendészet-közszolgálat ágazaton tanul, másikuk szociális és egészségügyi ágazati képzésben – tudtuk meg Aszódiné Pernye Szilviától.

Az igazgató hozzátette: változás a korábbi évekhez képest, hogy a technikumba járó tanulók ugyanúgy elkezdik az érettségit magyarból, matematikából és történelemből jövő héten, viszont az írásbeli végeztével vissza kell ülniük a padba.

A ballagási ünnepség áhitattal és ünnepi istentisztelettel kezdődött a belvárosi református ótemplomban. Talpas Petra beosztott lelkész elmondta, ilyenkor igyekeznek a diákoknak a legfontosabbat elmondani: ha elmennek az iskolából, akkor mindig emlékezzenek arra, hogy az egyetlen és igaz út Jézus Krisztus.

Az iskolában heti 2 hittanórát tartanak, ezen felül minden pénteken hétzáró áhitat. Az a tapasztalat, hogy később mindig látnak 1-2 egykori diákot a gyülekezetben.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

58 éve hunyt el Tamási Áron,  Kossuth-díjas magyar író. Leggyakrabban az ún. népi írók közé sorolják.

Tovább »

Közlekedő Tömeg: a tavalyinál is súlyosabb a MÁV járműhelyzete

A tavalyi mélypont után tovább csökkent a MÁV-Start üzemképes, a nem villamosított vasútvonalakat kiszolgáló dízel-motorvonatainak száma – írja közleményében a Közlekedő Tömeg Egyesület. A közérdekű adatigénylésére kiadott járműállományi adataiból kitűnik, a járműhiányra hivatkozva elrendelt vasútbezárások sem voltak képesek a MÁV dízeljármű-gazdálkodását konszolidálni.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink