Hét kerékpárt loptak el Szegeden, egyiket a Tiszába rejtették

Több mint féltucat kerékpárt lopott el három szegedi fiatal a Tisza-parti városban. Bár megpróbálták elrejteni a zsákmányt, a rendőrök végül megtalálták a tolvajokat és a bicikliket is.

A Szegedi Rendőrkapitányságra 2021. július 15-én este érkezett bejelentés arról, hogy a Hajlat utcából eltulajdonítottak, egy ott lezárt, mintegy százezer forint értékű kerékpárt. A körzeti megbízottak és a nyomozók rövid időn belül egy háromfős, fiatalokból verbuválódott csoportot azonosítottak, akik a bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatók.

A rendőrök a bejelentést követő 24 órán belül elfogták a 16 éves T. Leventét, a 15 éves Cs. K. Csabát, továbbá azonosították 13 éves társukat is.

A nyomozók a feltételezett elkövetőket gyanúsítottként kihallgatták, amelynek során a fiatalok összesen hét kerékpár eltulajdonítását ismerték el, melyet egyetlen éjszaka loptak el. Emellett megmutatták azon szegedi helyszíneket ahová a lopott kerékpárokat elrejtették. Pihent bicikli panelház bejáratánál, bokrok közt a belvárosban, ártéri erdőben, de volt egy a Tiszában is.

A bicikliket az egyenruhások lefoglalták és az egyik sértettnek már vissza is adták. A gyanúsítottakkal szemben kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett miatt indult eljárás.

(police.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink