Hivatalosan is Vásárhelyre igazolt a Makó FC két korábbi játékosa

Mint arról múlt héten hírt adtunk, néhány volt makói játékos a HFC-nél próbál szerencsét és most két labdarúgó szerződtetését be is jelentették.

Vladul Stefant szombaton mutatták be. A 27 éves csatár Szerbiában nevelkedett, ahol az utánpótlás évek után az első osztályú OFK Belgradban szerepelt. Huszonegy évesen igazolt először Magyarországra, a Tiszakécske csapatához, majd egy év után Kecskemétre, ahol a 2018/2019-es szezonban alapember volt az NB3-as csapatban, 13 gólt szerzett és a góllövőlista 3. helyén végzett. 2018-ban a nézők szavazatai alapján az NB3 közép csoportjának legjobb játékosa lett. Az ezt követő másfél évet az FC Dabasnál töltötte. A 2020/2021-es bajnoki idényben 16 találatig jutott, majd Kazincbarcikára igazolt, ahonnan Kaposvár következett, nyáron pedig Makóra igazolt.

Vasárnap Zámbori Dánielről számoltak be. A 28 éves bal oldali védő battonyai születésű, itt kezdett el futballozni. Pályafutása során megfordult Békéscsabán, Gyulán, Tiszakécskén és Kecskeméten. 2019/2020-as szezonban Makóra igazolt, ebben az időben Csongrád megye válogatott csapatának oszlopos tagja volt.

Szeptember végén derült ki, hogy a makói önkormányzat bezárja a sportlétesítményeket, a Makó FC így visszalépett a bajnokságtól. A szurkolók később elbúcsúztatták a csapatot, a jelenlegi helyzetben a gárda vezetősége arra törekedett, hogy megtartsák az utánpótlást és az alsóbb osztályú együtteseket.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink