Hódot mentettek egy kútból a Nagyfai Holt-Tisza közelében

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának Természetvédelmi Őrszolgálat ügyeleti telefonjára érkezett lakossági bejelentés, hogy Algyő közigazgatási területén, a Nagyfai Holt-Tisza közelében, a Mátyáshalmi-csatorna mellett kútba esett hódot találtak – írja honlapján a nemzeti park.

A kalandos mentésről Albert András, a mentést végző természetvédelmi őrkerület-vezetője írt beszámolót.

A bejelentővel (az ATIVIZIG szivattyú-kezelőjével) előzetesen konzultálva igyekeztem felmérni, mire készüljek. A káva nélküli kút kb. 2-2,5 m mély, két hód esett bele, amelyek közül az egyik még életben van. Létra van a helyszínen. A helyszínre érve kiderült, hogy a még élő hód nagyon is aktív, de sehogyan sem érti, hogy segíteni akarunk rajta. A létra csak akadályoz a szűk „lyukban” való mozgásban. No, semmi gond: megtoldom a szák nyelét, hogy a kút mellett hasalva elérjem. Szépen összecsuklott, pedig vagy háromszor benne volt a „zsákmány” – fele. Vagy 10-15 kiló „katré” (a rothadó, mindenféle a fekete trutyi, amiben a hód pancsolt) viszont nem. Azt kénytelen voltam kihalászni, majd szép aprólékosan kiszedegetni a hálóból. Közben beláttam, hogy ez így nem megy. A készségesen segítő „bejelentő” ötlete volt, hogy próbáljuk meg kötélhurokkal.

 

A műhelyemben egy teleszkópos, építőipari támasztó rúdból, egy darab „Dexion-Salgó” vasból, drótból, pár méter hajós kötélből rögtönöztem egy hurkos befogó eszközt. Mivel az első nekifutáskor készségesen segítő szivattyú-kezelőnek idő közben el kellett hagynia a helyszínt – családi segítséget kértem. Mire nem jó a „home office” – egyik fiam otthon volt, és vállalkozott a kalandra. Így fölfegyverkezve már szinte gyerekjáték volt a hódot kiemelni.

 

Utolsó mozzanatként a kutat igyekeztem minél hatékonyabban lefedni, hiszen egy ilyen, talajszinten „végződő” lyuk nem csak állatra, de gyanútlan emberre is veszélyes! Ki tudja, hány ilyen elfeledett kút rejtőzik szerte, a lassan elnéptelenedő tanyavilágban!?

A teljes beszámolót itt lehet elolvasni.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink