Húsz fős társaság vert össze egy fiatalt Makón

[ad 1]

Makón a Jéggyár nevű szórakozóhelyen, majd attól nem messze, az utcán vertek meg vasárnap egy érettségi előtt álló fiatalembert, majd később egy lányt is – írja a hirkut.hu.

A portál szerint egy ismerőse hívta bulizni a 18 éves Ágoston Csaba Dánielt Makó egyik ismert szórakozóhelyére. Már az odafele vezető úton is volt konfliktusuk a meghívó barátjának egy ismerősével, aki elmondása szerint egy sörösüveget a lábán tört össze. Ezek után haza indult a fiatalember, amikor egy másik férfival keveredett szóváltásba, miután az illető kérdésére, hogy hol a fűtőház, nem tudott felelni.

– Mikor kiszálltunk a taxiból, hárman már hányták körbe a kocsmát, nagy a tumultus kint is, bent is, és az emeleten is – írta le, milyen volt a helyzet a kocsmában. A szórakozóhelyen az áldozat egy kanapén ült, mikor szóváltásba keveredett néhány ott lévővel.

– Megkérdezték, ki hívott meg, erre mutattam a számot és a neveket, amire azt mondták, hogy nem ismerik, ami természetesen nem igaz – mondta el a Hírkútnak a sértett, aki ezek után barátaihoz indult, hogy elmondja neki, mi a probléma, mire elmondása szerint felrúgták és elkezdték taposni a szerinte roma fiatalok. Ezek után a biztonsági őr tett rendet és választotta szét a bulizókat. Ezt követően még egy kisebb fajta szóváltásba keveredett az egyik fiatallal, mert szerinte az incidens nem úgy történt, ahogyan a biztonságiaknak elmondta, hanem ő korábban trágár szavakkal sértegette őket. Ezt a konfliktust azonban rövid idő alatt megakadályozták.

82275155

Az incidenst követően már hazafelé tartó Csaba ekkor – visszaemlékezése szerint – ajtócsapkodást hallott már az utcáról, miután egy komolyabb felé induló tömeget látott.

– Mivel nem akartam, hogy a telefonomat összetörjék, elkezdtem futni. Utánam rohant több, mint húsz ember, kirúgták a lábamat, majd elkezdték rúgni a fejemet. Valakik odajöttek,nagy nehezen szétszedtek mindenkit, és ismételten elindultam haza – mesélte el a történetet a középiskolás. Leírása szerint ekkor már “úgy ment, mint aki részeg”, pedig nem volt ittas állapotban. Furcsán érezte magát, rosszul látott, de nem fájt semmije, amit furcsállt is. Ezután mentőt hívott, de félt megállni, ezért a városközpontba kérte, ahonnan a sürgősségi osztályra vitték. Ott fertőtlenítés és röntgenezés után azt közölték vele, semmije nem tört el, könnyebb zúzódásai vannak, nyolc napon belül gyógyulóak a sérülései. Az orvosok egy tetanusz után – miután közölte, hogy vehetnek vért tőle, nem ittas – hazaengedték.

90663996

Otthon nézett tükörbe, ahol súlyos látvány fogadta. A bal szemét látta, hogy bedagadt, a szemhéja szétnyílt. Másik oldalt pedig bevérzett az arccsontja.

– A homlokomon egy nagy lila bevérzett csík, amit az egyik cipő okozott. Az orromon volt egy nagyobb seb, el is tört, még frissen tudtam mozgatni az egészet – emlékszik vissza. Füleiben törött porcokat érzett, fején pedig púpot észlelt. Azt is mondta, mire teljesen ki tudta nyitni a szemgolyóját, vette észere, a szeme bevérzett. Emellett kiugrott az álla, nehezen tudta mozgatni.

A zárójelentésében az is szerepelt, hogy ittas volt (a portálnak azt mondta, egy sört és egy korty Cherry-t ivott).

Azt is elmondta, úgy tudja, ugyanitt egy 17 éves lányt is bántalmaztak, őt információi szerint ököllel verték meg, ám Csaba ekkor már nem volt ott a kocsmában.

A sértett nem kívánt feljelentést tenni, bár ezt a kórházban megkérdezték tőle. Elmondása szerint nem azért, mert fél, hanem mert nem szerzett nyolc napon túl gyógyuló sérülést. Azt sajnálja, hogy rendőrt nem hívott az atrocitás helyszínére.

(hirkut.hu nyomán)

[ad 2]

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

18 éve hunyt el Somlyó György Kossuth-díjas és többszörös József Attila-díjasmagyar költő, író, esszéíró, műfordító, számtalan díj és elismerés birtokosa, a Magyar Költészet Napjának kezdeményezője.

Tovább »

Nagyéren már eldőlt a választás

Nagyéren nem kell izgulni, hogy ki lesz a polgármester és a képviselők, ugyanis a 388 választópolgár ugyanazokra szavazhat, akikre öt évvel ezelőtt. Vagyis ugyanannyi induló van, amennyi mandátum.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink